Elektromos autó, amely a levegőt is tisztítja?

Még a „muníció vétel” időszaka alatt is javíthatja a levegő összetételét a Hyundai villamos árammal működő gépkocsija.

Ezt a Prophecy-t néven, március elején bemutatkozó koncepciós elektromos autót a cég kifejezetten elegánsra, esztétikus megjelenésre tervezte. Ámde ennél fontosabb a gyártónak az a szándéka, miszerint ezt az autó fajtát az önjáró járművek tulajdonságaival felvértezve készítette el. Többek között erre utal, hogy kormánykerék sem lelhető fel az autó belterében. Ami viszont a leginkább kiemeli a Prophecy-t a többi prototípus közül, az a közelmúltban kiadott tájékoztatás, amelyben a koreai konstruktőrök újszerű megoldásokat árultak el modelljükről. Nevezetesen, hogy ez a típusú kocsi az utasterében és a környezetében egyaránt tisztítani fogja a levegőt. Olyan rendszert építettek be az autóba, amely egyenletesen és folyamatosan megméri a kabinban a szállópor koncentrációt, ráadásul szükség esetén beszívja, megszűri és keringteti a külső levegőt. Amikor a megfelelő minőséget produkálta az autó beltéri oxigén szintje, a gépjármű ajtajának alján kialakított két szellőzőnyíláson át kerül vissza a kültérbe a már megtisztított levegő.

Vezetés, forgalmi megállás, sőt töltés közben is működtethető a „légtakarító” készülék. Tekintettel arra, hogy a Prophecy ablakai nem nyithatóak, a tervezők elemi feladata volt, hogy a körülményeket ideális módon szolgáló, egy remek légkondicionáló rendszert dolgozzanak ki az utaskomfort megteremtéséhez. Az aerodinamikai fejlesztőknek azzal adott szabad kezet a Hyundai, hogy nem kell ablaküveg lehúzó- és tároló feladatot ellátniuk az ajtóknak. A közzétett információkból jól kitetszik, hogy a Prophecy egy jövőbeni koncepció autó, a közlekedésre, a forgalmi próbára még aligha alkalmas. Az viszont egyértelmű, ha eljut a gyártásig, a Hyundai és leányvállalatának, a Kianak a közös együttműködése hívja életre ezt a különleges konstrukciót. A további technikai megoldásokat még egyik koreai autógyár sem hozta nyilvánosságra.

Ajánlott tartalom

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó kutatóintézet, a HUMDA Lab csapata fantasztikus eredménnyel, 5. helyen zárt az április 27-i Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL) önvezető formulaautós versenyen, amelyen világszinten is elismert egyetemek és kutatóközpontok csapatai indultak. Az izgalmas viadalt a müncheni műszaki egyetem csapata, a TUM Motorsport Team nyerte.