Nőtt a biomassza és a geotermikus energia felhasználása a távhőszektorban

Az elmúlt évben nőtt a távhőtermelők által felhasznált biomassza és a geotermikus energia aránya, ugyanakkor jelentős mértékben csökkent a szén mennyisége - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán az MTI-vel.

A hazai távhőrendszer adatait a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szamai Szövetsége (MaTáSzSz) együttműködésében hatodik alkalommal összeállított kiadvány ismerteti – írják a közleményben. Kiemelték, hogy Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban, a távhővel ellátott települések száma 2019-ben megközelítette a százat. Felhívják a figyelmet arra, hogy a lakossági díjfizetők száma továbbra is egyenletesen emelkedik, ugyanakkor a hőértékesítés csökkent tavaly 2018-hoz képest, ami a fűtési szezon magasabb átlaghőmérsékletére vezethető vissza. A távhőnek kiemelt szerepe van a megújuló energiák térnyerésében, mert a távhőrendszerek szinte bármilyen energiahordozót be tudnak fogadni – írják a közleményben. A kiadvány a kapcsolódó táblázatokkal együtt elérhető a MEKH és a MaTáSzSz honlapján – tájékoztatott az energiahivatal.

Ajánlott tartalom

Tetők, amik történelmet írnak – díjazták a legjobb hazai kivitelezőket és tervezőket 2025-ben

1989 óta minden évben meghirdeti az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége az ÉV TETŐJE Nívódíj pályázatot, ahol ács, bádogos, tetőfedő és szigetelő szakkivitelezők, illetve építészek mérettethetik meg munkáikat az elismert szakemberekből álló zsűri előtt.