Most vegyen elektromos buszt!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Zöld Busz Projektiroda elektromos buszok megvásárlását támogató kiírásának első körében 2021. január 4. és február 4. között várják a pályázatokat – közölte kedden a minisztérium.

A közleményből kiderül, hogy a felhívás keretében 25 ezresnél nagyobb lélekszámú települések igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást kiöregedett, magas károsanyag-kibocsátású autóbuszaik lecseréléséhez elektromos meghajtásúra. A támogatási intenzitás mértéke a kiváltani tervezett autóbuszok kibocsátási normájához igazodik 50 százalékos maximális támogatási szintig. A pályázati felhívás azt az elvet követi, hogy minél öregebb a cserélni kívánt busz, annál nagyobb legyen a támogatás mértéke. A Klíma- és természetvédelmi akcióterv keretében elindított program célja a leginkább szennyező buszok mielőbbi kivonása a forgalomból, ezzel a városi életminőség javítása.

A Zöld Busz Program 36 milliárd forintos teljes keretéből a 2020-2021-es időszakra 4,2 milliárd forint keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. A támogatás elektromos buszok mellett önjáró trolibuszok beszerzésére, a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítésére is fordítható. A pályázati felhívás és mellékletei a Zöld Busz program hivatalos weboldalán érhetők el – tették hozzá a közleményben.

 

mti

Kép: MTI/Varga György

Ajánlott tartalom

Több hibrid autót helyeztek forgalomba Németországban, mint tavaly ilyenkor

Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.