Karácsony Gergely aláírta a főváros klímastratégiájáról szóló rendeletet

Karácsony Gergely a héten aláírta a főváros klímastratégiájáról szóló rendeletet. A főpolgármester szombaton a Facebook-oldalán tudatta azt is, hogy elkészült a Radó Dezső Terv, a főváros zöld infrastruktúra fejlesztési és fenntartási akcióterve.

Karácsony Gergely közlése a klímastratégiában azokat a lépéseket határozták meg, amelyeket a következő évtizedben meg kell tenni annak érdekében, hogy a káros kibocsátásokat érdemben csökkenteni, a klímaváltozás hatásait pedig mérsékelni lehessen. A Radó Dezső Terv célja, hogy vezérelvként szolgáljon a főváros zöldinfrastruktúráját érintő programok és projektek kidolgozása során – írta. A főpolgármester hangsúlyozta: a járvány rengeteg káros hatása mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy nem élhetünk úgy tovább, ahogyan eddig tettük. Az egyre gyorsuló világ, a globalizáció tönkreteszi a bolygónkat, ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek – fűzte hozzá. „A klímaváltozás már most érinti a főváros működését, ezért is elsődleges szempont lesz minden beruházás és projekt során, hogy védjük a környezetet, a meglévő zöldfelületeket” – fogalmazott Karácsony Gergely.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.