A sivatagban üzemel a világ legnagyobb napelemfarmja

2 milliárd amerikai dollárból készült el a világ jelenleg legnagyobb napelemparkja.

Kína egyik sivatagos területén, Qinghai tartományban helyezték üzembe nemrégiben a földteke legnagyobb naperőművét, írta a taiyangnews.info. A kínai állam által finanszírozott cég, a Huanghe Hydropower Development kapott megbízást ennek a naphőgyűjtő-projektnek a megvalósítására, amelynek végeredményeképpen bekapcsolták az energia ellátásba a 2,2 GW-os komplexumot. Az átadott objektum 202,8 MW/MWh tárolóképességgel bír. A beruházással kapcsolatban, az áramátalakítókat gyártó és a beszállítói feladatokat ellátó Sungrow, amely a világ második legnagyobb inverter előállítója, közölte, hogy öt ütemben épült meg a 2,2 GW-os napelemes erőmű. A fejlesztés 2019 novemberében kezdődött és 2020 szeptemberében zárultak le a nagyszabású munkálatok. Érdemes kiemelni, hogy a tárolórendszert mindössze négy hónap leforgása alatt alakították ki, majd adták át rendeltetésének.

A hatalmas ország energetikai szerepvállalásában óriási jelentőségű ez a gigafejlesztés, hiszen az új naperőmű a State Grid Corp nagyfeszültségű távvezetékhez kapcsolódik, és ez a csatlakoztatás lehetővé teszi Kína messzi, északnyugati régióinak és a nagy népsűrűségű keleti országrészek közös, megbízható villamosipari ellátását. A világ jelenlegi legnagyobb napenergia projektjének megépítésére 2,2 milliárd amerikai dollárt költöttek.

 

Fotó: Sungrow

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.