Lehet nulla forint a havi villanyszámlánk napelemekkel?

Sokan napelemes rendszerekkel csökkentik nulla forintra a villanyszámlájukat. Év végéig még pályázat is van rá.

2021 elején indult el az otthonfelújítási program. A támogatásban rejlő lehetőségeket napelemes rendszer telepítésével igen jól ki lehet aknázni, nem csoda, hogy a pályázat hatására jelentősen nőtt az érdeklődés itthon a napelemek iránt. A programban legalább egy gyermeket váró vagy nevelő családok vehetnek részt – a kiírás nem zárja ki az egyedülálló szülőket sem. A pályázáskor a legalább 12 hetes magzatot, valamint a legfeljebb 25 éves gyermeket lehet figyelembe venni. A támogatás vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekkel is igényelhető, előírás viszont, hogy az adott háztartás esetén valamennyi családtagnak állandó lakcímmel kell rendelkeznie. A program lényege, hogy a már meglévő otthon felújítása során a család begyűjti, majd a Magyar Államkincstárnak megküldi a munkálatok dokumentációját – ezt elektronikusan vagy személyesen a kormányablakoknál lehet megtenni. A pályázók ily módon maximum a teljes felújítás összegének felét, az anyagköltség és a vállalkozói díj 50-50 százalékát, legfeljebb 1,5-1,5 millió forintot igényelhetnek vissza. Fontos kiemelni, hogy a program keretében saját kivitelezésű beruházások nem valósíthatóak meg.

A támogatás tehát legfeljebb 3 millió forint, de természetesen ennél kisebb összeg is elérhető. Az önerő megteremtéséhez direkt a programhoz kidolgozott otthonfelújítási kölcsön vehető fel maximum 6 millió forint értékben. A támogatással különböző kül- és beltéri munkálatok valósíthatóak meg, a programban például elszámolható konyha- vagy fürdőszobafelújítás, tetőcsere, szigetelés, illetve napelemes rendszer kiépítése. A pályázat kínálta lehetőségek rengeteg család érdeklődését keltették fel, nem is csoda, hogy tömegek éltek a támogatással. A hazai napelemes piacon az érdeklődés különösen jelentős volt. Az otthonfelújítási támogatásra az év végéig, 2022. december 31-éig nyújtható be igény.

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.