Elektromos autótöltőket telepít a Vantage Towers országszerte

A Vodafone leányvállalata, a Vantage Towers Magyarország Zrt. az Elektromotive Hungária Kft. együttműködésével első körben országszerte 38 bázisállomáshoz mintegy 60 elektromos töltőállomást telepít a következő egy évben – jelentette be Budai J. Gergő, a Vantage Towers elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Etyeken, ahol bemutatták a bázisállomáshoz telepített töltőt.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára kiemelte: ezzel az egyedülálló, klímasemleges és előremutató megoldással a toronyvállalat jelentősen hozzájárul Magyarország villanyautós átjárhatóságához és a zöld elektromobilitás támogatásához. Az elektromos autótöltőket olyan nagyvállalat telepíti majd partnerével, amely értékes együttműködési lehetőségre talált az e-mobilitás, a fenntartható közlekedés, valamint saját távközlési bázisállomás szolgáltatása között – húzta alá. “Ebben a beruházásban a klímapolitikai és a technológiai célok egyaránt megjelennek” – fogalmazott. A felesleges párhuzamosságokat az infrastruktúra szintjén ki lehet kerülni, mivel ugyanazt az állomást tudja használni több távközlési szolgáltató, ez önmagában a klímasemlegesség irányába mutat – mondta. Rámutatott: a kormány üdvözli és támogatja azokat a megoldásokat, amelyek az innováció és digitalizáció útján a környezeti terhelést csökkentik, a fenntartható fejlődést erősítik. Reményeik szerint más vállalatok is megvizsgálják, hogy meglévő szolgáltatásaikat kibővítve, milyen hasznos megoldásokat, együttműködést tudnak létrehozni.

Budai J. Gergő az MTI kérdésére közölte: a beruházás értéke nagyjából 800 millió forint, számításaik szerint 6-7 év alatt térül meg. Az elektromosautó-töltők a bázisállomások áramellátására épülnek, és mivel a szükséges áramigényt 100 százalékban megújuló energiaforrásokból fedezik duplán járulnak hozzá az igazi zöld autózás megvalósulásához. Reményeik szerint ez több ütemben folytatódni fog. A Vantage Towers folyamatosan keresi, hogy hogyan lehet a távközlési bázisállomásait egyéb célokra is hasznosítani. Céljuk olyan multifunkcionális bázisállomások üzemeltetése, amelyek a bázisállomások ökoszisztémájára építve költséghatékonnyabban és fenntarthatóbban üzemeltethetők – ismertette.

Közölte: 2×22 kilowattos AC töltőket és a 180 kilowattos DC villámtöltőket telepítenek. Az AC töltők plug-in hybridek és elektromos autók kiszolgálására is alkalmasak lesznek. Az elektromos autók és buszok töltésére alkalmas villámtöltők olyan helyekre kerülnek, ahol fontos, hogy rövid idő alatt érdemi hatótávhoz elegendő töltés kerüljön a járműbe (út menti pihenők, benzinkutak). Az elsőként Magyarországon megvalósuló projekt reményeik szerint nagyban hozzájárul majd az elektromos autók hazai elterjedéséhez. Középtávú terveik között szerepel a program más országokra történő kiterjesztése is – mondta Budai J. Gergő.

Mátyásfalvi János, az Elektromotive Hungaria Kft. ügyvezetője közölte: a kezdetektől részt vettek több száz otthoni és publikus töltőállomás telepítésében Magyarországon. Többfordulós pályázaton nyerték el a megbízást a komplex töltőrendszer kiépítésére és üzemeltetésére. A rendszer egyik központi eleme az InfoCharger, amely saját fejlesztésük – mondta. Vári Péter, az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgató-helyettese gratulált a projekthez, és külön örömnek nevezte, hogy a bázisállomások és a töltők megújuló energiával működnek. Zólyomi Tamás, Etyek polgármestere azt mondta, hogy Etyek mindenben támogatni fogja a cégek együttműködését, és a projekt sikerét.

A düsseldorfi székhelyű Vantage Towers 10 európai országban mintegy 82 ezer makroállomással rendelkezik. A 2020-ban alapított cég portfóliója magában foglalja a tornyokat, az antennákat, a beltéri bázisállomásokat (DAS) és a kis cellákat. Ennek a passzív infrastruktúrának a Vodafone és más hálózatüzemeltetők számára történő kiépítésével, működtetésével és bérbeadásával a cég hozzájárul Európa hatékony és fenntartható digitalizálásához. A Vantage Towers Magyarország székhelye Budapest, a vállalat több mint 2000 állomással a 2. legnagyobb piaci részesedéssel rendelkezik Magyarországon.

 

 

Kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott tartalom

Több hibrid autót helyeztek forgalomba Németországban, mint tavaly ilyenkor

Közel ötödével nőtt áprilisban az újonnan forgalomba helyezett autók száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az akkumulátoros elektromos autók forgalomba helyezése nem növekedett, a dízeleké viszont meghaladta az átlagot a gépjárműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) hétfői jelentése alapján. A járműkategóriák között továbbra is a SUV-kivitel részaránya a legmagasabb.