A BMW hazánk és egyben a cégcsoport legnagyobb naperőművét építi fel Debrecenben

A BMW hazánk és egyben a vállalatcsoport legnagyobb naperőművét építi fel Debrecenben, ami ismét alátámasztja, hogy Magyarország a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BMW Manufacturing Hungary Kft. debreceni napelemparkjának alapkőletételén 2024. szeptember 3-án. A felépülő 71 futballpályányi méretű fotovoltaikus rendszer Magyarország és a cégcsoport legnagyobb napelemparkja lesz. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a BMW Manufacturing Hungary Kft. napelemparkjának alapkőletételén arról számolt be, hogy a 71 futballpályányi méretű fotovoltaikus rendszer a vállalatcsoporton belül a legnagyobb lesz, és egyben ez lesz Magyarország legnagyobb ipari naperőműve is.

És ha jól értem, az E.ON sem épített még sokszor ekkora naperőműparkot, mint ami most itt létrejön. Két német vállalat és Debrecen, Magyarország együttműködése ismételten egy olyan teljesítményt állít elő, amely a Guinness Rekordok Könyvének a jövő évi kiadásában jogosan tarthat igényt a bekerülésre – mondta.

Aláhúzta, hogy Magyarország a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került, ez pedig szavai szerint két főbb pilléren nyugszik: a közlekedés elektromos átállásán és az energiaelőállítás karbonmentessé tételén.

Ez két olyan terület, ahol Magyarország globális összehasonlításban is élen jár, és ezt, azt hiszem, hogy a legindokoltabb itt, Debrecenben elmondani – fogalmazott.

Ajánlott tartalom

Tíz ezer napelemes pályázatnak a kifizetése indulhat meg

Az uniós napelemes pályázatok esetében a kivitelezők, akiknek adótartozásuk volt, mostantól a pályázati összeget közvetlenül a NAV-nak utaltathatják, ezzel befejezhetik projektjeiket és stabilizálhatják pénzügyi helyzetüket.