A cserélhető akkumulátoros elektromos autó lenne a jövő?

Lehet, hogy nem is kell várnunk arra, hogy kiépüljön megfelelő méretű töltőállomás-rendszer az elektromos autók minél egyszerűbb használatához: két ország inkább a cserélhető akkumulátorok mellett tette le a voksát. A technológia azonban könnyen lehet, hogy zsákutcába fut.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Nemrég a kínai autógyártó vállalat, a Nio nyitott meg egy akkumulátorcserélő állomást Norvégiában, most pedig India pénzügyi minisztere, Nirmala Sitharaman jelentette ki, hogy az országba bevezetik a megoldást. Utóbbi azzal indokolta a váltást, hogy nagyon kevés a rendelkezésre álló hely az országban, és a még inkább túlzsúfolt területek megelőzésére hatékonyabb lehet a gyors, egyszerűen működő, akár percek alatt is lezavarható akkumulátorcserélős megoldás. Az akkumulátorcsere igazán praktikus, ha belegondolunk: ahelyett, hogy az elektromos autó sofőrje esetenként órákat is vár arra, hogy a kocsi akkumulátora feltöltsön, egyszerűen elgurul a csereállomásra, és kap egy teljesen feltöltött akksit a régi helyére. Ez a Nio szerint akár percek alatt megtörténhet, rövidebb ideig tarthat, mint egy hagyományos autó megtankolása. Nem utolsósorban így nincs akkora szükség az akkumulátorok töltési sebességének vagy kapacitásának növelésére, hiszen egy jól kiépített hálózat esetében nagyon gyorsan ki lehet cserélni a kisebb akksikat is.

Számos szakértő kritizálja azonban a módszert, és azt mondja, hogy ez csak kiváltja a gyorstöltés problémáját egy másikkal. Minden, az utakon lévő elektromos autóhoz több akkumulátornak kell várakoznia a raktárban, hogy a beérkező kocsikat azonnal ki lehessen szolgálni, ez pedig valójában nem sokkal jobb megoldás, mint a gyorstöltés – mondja Gil Tal, a California Davis-i Egyetem kutatója. Ráadásul az infrastruktúra kialakítása igencsak költséges, míg a gyorstöltéssel nem ez a helyzet.
Jelenleg a NIO az egyetlen jelentős akkumulátorcsere-hálózat üzemeltetője. A cég 700 csereállomás építését tervezi 2022 végéig, és egy sajtóközleményében azt írta, hogy 2020 közepéig 500 000 cserét hajtott végre. A cég szerint az állomások lehetővé teszik, hogy a sofőrök körülbelül három perc alatt kicseréljék az akkumulátorokat bármelyik Nio elektromos autóban. A vállalat azt tervezi, hogy idén még több állomást nyit Norvégiában, ahol az akkumulátor-előfizetéseket az autótól függetlenül is értékesíti.
Korábban egyébként a Tesla is próbálkozott ilyen csereállomásokkal, de a projektről 2013 óta nem sokat hallani. Az a pletyka járja, hogy a vállalat nem találta elég hatékonynak szélesebb körben, és rengeteg problémája volt a gyakorlati megoldásokkal.

 

via: popsci.com

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.