A diétás üdítő nem növeli a cukorbaj kockázatát

A korábbi feltételezésekkel ellentétben nem növelik a cukorbetegség kockázatát a diétás üdítők és más, mesterséges édesítőszerrel készült italok - állapították meg a Harvard Egyetem kutatói.

A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a cukrozott italok diétásakkal való helyettesítése egészséges alternatívát jelent. Frank Hu és munkatársai 40 ezer férfi 1986 és 2006 közötti követéses vizsgálatának adatait elemezték. A két évtized során a résztvevők rendszeresen töltöttek ki kérdőíveket egészségi állapotukról és étrendjükről. Utóbbi azt is tartalmazta, hogy milyen édesítőszert tartalmaztak italaik, és milyen mennyiségben fogyasztották azokat. A tanulmány folyamán a követésbe bevont férfiak 7 százalékánál fejlődött ki diabétesz. Azok a férfiak, akik naponta ittak cukrozott üdítőt, 16 százalékkal nagyobb eséllyel lettek cukorbetegek, mint azok, akik egyáltalán nem fogyasztottak ilyet. Az összefüggést elsősorban a szénsavas cukrozott italokra találták érvényesnek, a cukortartalmú gyümölcsleveket fogyasztók embereknél nem találták emelkedettnek a diabétesz kockázatát. A napi rendszerességgel fogyasztott – akár koffeinmentes – kávé esetében is kisebb volt a cukorbetegség valószínűsége, vélhetően a kávé antioxidáns és ásványi anyag tartalma miatt.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.