A dohányzástól a csontok is gyengülnek

A szakorvosok csaknem két évtizede fölhívták a figyelmet arra, hogy az erős dohányosok között gyakoribb a csonttörés és erősebb a csontritkulás, mint a nemdohányzók körében. Amerikai kutatók most kiderítették, miként megy végbe ez a folyamat, és egerekkel végzett kísérlettel is megerősítették a megfigyelést.

A csontritkulás lassan előrehaladó folyamat. Mechanizmusát tanulmányozva Gary Guishan Xiao és munkacsoportja feltételezte, hogy a dohányzás a csontvelőben indít el olyan eseménysort, amely a csontszövet tömegének csökkentésével jár. Tanulmányukat az Amerikai Kémiai Társaság Journal of Proteome Research című szakfolyóirata közölte. Korábbi kutatási eredmények arra utaltak, hogy a cigarettafüstben lévő mérgező anyagok úgy károsítják a csontokat, hogy gyengítik a csontot folyamatosan építő sejteket, fokozzák a csontszövetet lebontó sejtek hatékonyságát. A csontritkulás az életkor előrehaladásával eleve végbemenő folyamat, és megmagyarázza az idős embereknél fellépő gyakori töréseket, amelyek súlyos mozgászavarokkal járnak, a koros beteg pedig állandó segítségre szorul. Az erős dohányosoknál ez a veszély még kifejezettebb.

Az amerikai kutatók kimutatták, hogy a cigarettázók szervezete két olyan fehérjét termel, amely a nemdohányzókhoz képest nagy mennyiségben szabadul fel, és a csontot lebontó sejtek működését sokszorosára növeli. A dohányzók és a nemdohányzók csontvelőjében lévő sejtek genetikai aktivitása nagyban különbözik. Egérkísérletek is azt jelezték, hogy ezeknek a fehérjéknek a dohányfüst kiváltotta, fokozott aktivitása fölgyorsítja a csontszövet tömegének csökkenését. A csontok szerkezete gyorsan gyengül, mert az egykor erős váz fölszívódik.

Ajánlott tartalom

Tavasszal csaknem 45 ezer diák vesz részt az Iskolában az Erdő Programban

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program.