A fenyő is komposztálható

A feleslegessé vált fenyőfákat a kijelölt gyűjtőhelyekről elszállítják. Komposztálni nem könnyű, de néhány praktikával lehetséges.

Az ünnepek után feleslegessé vált fenyőfákat a kijelölt gyűjtőhelyekről elszállítják. Komposztálni nem könnyű, de néhány praktikával lehetséges, írja a gondola.hu. A karácsonyfát vízkereszt napján, vagyis január 6-án, a farsangi időszak kezdetén szokás leszedni, de már korábban is lehet találni a kukák mellé kidobott fenyőket. Lehangoló látvány, amikor a pár nappal korábban még feldíszített karácsonyfák lecsupaszítva a szemeteskukák mellett végzik. A Kossuth Rádió Napközben című műsora annak járt utána, mit lehet kezdeni az ünnepek után a karácsonyfával. A riportban megkérdezettek egy része műfenyőt vásárolt, a kertes házban élők közül van, aki elégeti a fát, mások pedig gyökeres fenyőt vesznek, amit az ünnepek után kiültetnek.

A főváros 23 kerületében 261 helyre dobhatják ki a budapestiek a fenyőfákat, minden évben több százezret kell elszállítani. Az illetékesek minden évben felhívják a lakosság figyelmét, hogy – Budapest közterületének és tisztaságának megóvása, illetve a balesetek elkerülését szem előtt tartva – a karácsonyfákat ne dobják az úttestre, a parkokba, a zöldterületekre, hanem helyezzék a hulladékgyűjtő tartályok mellé vagy a főváros valamennyi kerületében a lakótelepeken kijelölt közös gyűjtőhelyekre tegyék. A nagyobb városokban is szervezetten szállítják el a kidobott karácsonyfákat az ünnepek után. A kijelölt gyűjtőhelyekről a 06-80-204-386-os, ingyenesen hívható zöldszámon is lehet érdeklődni.

Szentirmai-Zöld Máté, a Komposztfórum Magyarország Egyesület alelnöke a műsorban elmondta: a leginkább környezettudatos megoldás a komposztálás. Bár a magas gyantatartalom és a tűlevél viaszos bevonata miatt ez nem egyszerű, de a fenyőfából is lehet komposztot készíteni. Vegyes komposzthoz hozzáadva szép lassan a fenyő is lebomlik, s vannak praktikák, amelyekkel segíteni lehet ezt a folyamatot. Az újrahasznosítás másik módja, hogy a nagy mennyiségben, közterületen begyűjtött fákat hulladékégetőben elégetik, és lakótelepeket fűtenek vele.

Szentirmai-Zöld Máté hozzátette: házi komposztba is meg lehet próbálni kis mennyiségben beletenni a fenyőt, konyhai hulladékkal, fahamuval, állati ürülékkel, nedvesítve elősegíthető a lebomlása, felaprítva mulcsnak is kiszórható a kertbe. A kályhában, kandallóban lebonyolított elégetéssel kapcsolatban a szakember azt javasolta: kizárólag zárt térben égessük, és inkább csak gyújtósnak használjuk kis mennyiségben, mert a magas gyantatartalom árt a kéménynek és a kályhának. A gyökeres fenyők kiültetésével kapcsolatban Szentirmai-Zöld Máté elmondta: nagyon ritkán élik túl a fák a kiültetést.

Ozsvárt Tamás, a Győr Szol Zrt. vállalati kommunikációs menedzsere arról számolt be, hogy cégük egy évek óta jól kialakított rendszert épített ki a fenyőfák begyűjtésére. Győrben 74 gyűjtőhelyet jelölnek ki, a belvárosba ketreceket helyeznek el, a lakótelepeken és külterületeken pedig táblával jelölik azokat a helyeket, ahova a fákat ki lehet tenni, s ahonnan rendszeresen elszállítják. A lakosokat arra kérik, hogy minél inkább tisztítsák meg a fákat a díszektől, papíroktól, mert a Győr Szol Zrt. is komposztálással hasznosítja újra a fákat. A fák begyűjtését Győrben már december 27-én elkezdték, s egészen január végéig végzik. Ozsvárt Tamás hozzátette: a családi házas övezetekben felaprítva a komposztkukába is betehető a fenyő, és az úgynevezett hulladékudvarokban is átveszik.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.