A Fiat 500-at Kaliforniában kezdik először forgalmazni

Elektromos változat készül a Fiat 500-ból, kifejezetten az amerikai piacnak. Az olaszok egyelőre csak két képet közöltek a modellről, technikai részleteket nem árultak el. A Fiat 500e értékesítése jövőre kezdődik, először Kalifornia államban.

Már az Egyesült Államokban is hódít a Fiat 500, amelyből már több mint egymillió példány készült 2007-as bemutatása óta, írja az a5.hu. A retró mini ráadásul nem is ritka látvány például New York utcáin, úgy tűnik, hogy az európai recept jelen esetben a tengerentúlon is működik. A Fiat eddig két képet közölt az 500e névre keresztelt modellről. A designerek jól láthatóan igyekeztek egyedi stílusjegyekkel felruházni az elektromos változatot, ami sikerült is, ám a végeredmény lehetett volna ennél jobb is. A lökhárító érdekes fehér betétet kapott, amely teljesen megbontja az összképet. Az utastérben a központi műszeregységet cserélték le, amely szokásos művelet az elektromos autóknál, továbbá a váltót gombokkal helyettesítik, amely akár egy Ferrarira is emlékeztethet. Technikai részleteket nem árultak el az autóról. A villanymotor teljesítményét nehéz megtippelni, de a hatótávolság várhatóan 150-180 kilométer körül alakul majd, és a töltés is legalább 8 órát vehet igénybe, amelyet gyorstöltővel csökkenthetnek egy óra alá. A Fiat 500e hamarosan bemutatkozik a Los Angelesi Autószalonon, értékesítése pedig 2013-ban kezdődik, először Kalifornia államban.

Ajánlott tartalom

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó kutatóintézet, a HUMDA Lab csapata fantasztikus eredménnyel, 5. helyen zárt az április 27-i Abu Dhabi Autonomous Racing League (A2RL) önvezető formulaautós versenyen, amelyen világszinten is elismert egyetemek és kutatóközpontok csapatai indultak. Az izgalmas viadalt a müncheni műszaki egyetem csapata, a TUM Motorsport Team nyerte.