A Ford hibrid Pumát fog gyártani Romániában

A Ford hivatalosan is elkezdte a Puma modell összeszerelését a romániai üzemében, amely évente akár 250 ezer járművet is gyárthat – közölte szerdán a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap.

Az újság emlékeztetett, hogy a dél-romániai craiovai üzemben tavaly 140 ezer járművet gyártottak, hiszen eddig csak egy modellt, az Ecosportot szerelték össze. A romániai gyárban most először fognak két modellt gyártani egyszerre azóta, hogy a Ford 2008-ban átvette az üzemet. Romániában a Ford fog gyártani elsőként hibrid meghajtású járművet. A lap emlékeztetett, hogy a másik nagy romániai járműgyártó, a francia Renault tulajdonában levő Dacia még nem jelentett be ilyen irányú fejlesztést, a Dacia mioveni-i üzemében csak hagyományos meghajtású járműveket gyártanak. Az amerikai autógyártó tavaly óta 200 millió eurót fektetett be a craiovai üzem bővítésébe, hogy elindíthassa a második modell gyártását. A Ford Romániának összesen 6 ezer alkalmazottja van. A Ford 2018 májusban jelentette be, hogy romániai üzemében egy második modell gyártása is elkezdődik az Ecosport hobbiterepjáró után.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.