A hálózatfejlesztés szükséges a zöldátálláshoz

A nap- és szélenergia volt a kiemelt témája az Energia21 márciusi ülésének. A hálózati kapacitás fejlesztése mellett energiaközösségekről, energiabiztonságról és a megtermelt zöldenergia tárolásáról is egyeztettek a kezdeményezés tagjai az MTI-nek szerdán küldött közlemény szerint.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Az ülésen a nap- és szélenergia termeléséről és tárolásáról, azok hazai energiamixben betöltött szerepéről tartott vitaindító előadást ifj. Chikán Attila, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. elnök-vezérigazgatója, az Energia21 egyik alapítótagja. Előadásában kitért a különböző nemzetközi és hazai energiastratégiákra, bemutatta a hazai hálózati kapacitások jelenlegi helyzetét, részletesen elemezte a Nemzeti Energia és Klímatervet, és felvázolt egy modellt a hazai energiafelhasználás optimalizálására. A közlemény szerint az előadást követő egyeztetésen az Energia21 tagjai ajánlásokat fogalmaztak meg, amelyek közül az első rögzíti, hogy hálózatfejlesztés nélkül nincs zöldátállás. Támogatják a hálózati kapacitás fejlesztésére irányuló törekvést, és javasolják végrehajtásának felgyorsítását.

A közlemény szerint javasolják felgyorsítani az energiaközösségek kialakításának a feltételrendszerét és az azt támogató környezet kialakítását. A harmadik ajánlásban rögzítik: az ismert, jövőben várható növekvő villamosenergia-igény figyelembe vételével a zöldenergia szerepe felértékelődik. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az energiabiztonság a nap- és szélenergia együttes fejlesztésével, a nukleáris energia, a földgáz és a biomassza használatával valósulhat meg. Ehhez hazánkban szükséges a szélenergia arányának növelése – szögezték le. Az Energia21 felhívja a figyelmet, hogy az energia tárolása feltétele a zöldenergia térnyerésének, a zöldátmenetnek.

Végül rögzítik: célzott finanszírozási megoldásokra van szükség valamennyi ajánlás megvalósulása érdekében. Az Energia21 Kezdeményezés a közelmúltban indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöldátállását segítse. Az E21 tudományos, szakmai és civil rendezvényeket, többek között országos zöldenergia-roadshow-t is indított, hogy tudatosítsa, népszerűsítse és előmozdítsa a zöldátállást.

Ajánlott tartalom

Drónok az építőiparban – A jövő elkezdődött

A dróntechnológia robbanásszerű fejlődése alapjaiban rengeti meg az építőipart; ez a folyamat korántsem a távoli jövő zenéje, hanem a kézzelfogható jelen. Míg néhány éve ezeket az eszközöket csupán drága játékszereknek vagy a marketing látványos kiegészítőinek tekintették, mára a kivitelezés, a felmérés és a tervezés elengedhetetlen műszereivé váltak. A pilóta nélküli légi járművek (UAV) alkalmazása drasztikusan növeli a hatékonyságot, jelentősen csökkenti a költségeket, és olyan adatpontosságot garantál, amelyre a hagyományos geodéziai módszerekkel aligha, vagy csak sokkal lassabban lenne lehetőség.