A harmadik legnagyobb országunk a világon a napenergia aránya az áramtermelésben

Magyarországon a harmadik legnagyobb a világon a napenergia aránya az áramtermelésben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken Facebook oldalán.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Ismertetik, az EMBER független nemzetközi think tank friss éves jelentése szerint 19,9 százalékkal Chile termelte meg a villamos energia legnagyobb hányadát naperőművekkel 2023-ban. Görögország (19 százalék) után Magyarország a globális dobogó harmadik fokára fért fel, európai második helyezett a 18,4 százalékos hazai részaránnyal. Az első tízben ezzel mások mellett Hollandiát, Ausztráliát, Spanyolországot és Németországot is megelőzi Magyarország. A magyar mutató az 5,5 százalékos világátlagot több mint háromszorosan múlta felül tavaly.

A minisztérium szerint a világraszóló eredmény leginkább annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban óriási napenergia kapacitások épültek ki Magyarországon. A bővülési ütem egymást követő két évben is rekordot döntött: 2022-ben mintegy 1100 megawattal, majd 2023-ban több mint 1600 megawattal. Idén februárban a napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye meghaladta a korábban 2030-ra megcélzott 6000 megawattot. A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv ezért már kétszer nagyobb kapacitást jelez előre a következő évtized elejére. A 12 ezer megawattos várakozás az ismert fejlesztési igények alapján nagy biztonsággal valóra váltható – írják a bejegyzésben. A szaktárca hangsúlyozza: a jövő a zöldenergiáé. A kormány a futó programokban összesen 200 milliárd forinttal támogatja a tiszta, klímabarát energia termelését és tárolását. A családok a Napenergia Plusz Program segítségével szerezhetnek be energiatárolót is tartalmazó modern napelemes rendszereket. Mostanáig több mint 8800 pályázó nyert el összesen 36 milliárd forint, ingatlanonként átlagosan 4 millió forint támogatást.

Egy másik felhívás eredményeként áprilisban megszületett támogatói döntések alapján 2026 tavaszáig mintegy félszáz ipari energiatároló létesülhet Magyarországon. A program sikeres végrehajtásával két éven belül mintegy hússzorosára nőhet a hazai energiatárolói kapacitás – hívták fel a figyelmet. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának kiegyensúlyozására számos országban alkalmaznak szivattyús-tározós erőműveket. Magyarországon is több évtizede időről-időre felmerül egy hasonló fejlesztés terve, idén először megvalósíthatósági tanulmány készül az energetikai szempontból indokolt beruházásról. Tavasszal két helyszínen végeznek mintavételeket és felszíni geofizikai méréseket, amelyek műszaki-tudományos alapinformációkat szolgáltatnak a dokumentum összeállításához. Heves vármegyében március óra zajlanak, a közelmúltban az összes szükséges engedély birtokában Borsodban is megkezdődtek a földtani próbafúrások – közölte a minisztérium. A kormány a családok és vállalkozások körében is ösztönzi a zöldenergia fokozott hasznosítását. Magyarország élenjáró szerepre tör a zöldenergia tárolásában az otthonokban, az ipartelepeken és a gépkocsikban is – olvasható az Energiaügyi Minisztérium Facebook bejegyzésében.

Ajánlott tartalom

Háromszorozhatják a betételeiket a napelemes háztartások? Szakertő válaszolt!

A hazai napelemesek jelenleg nem tudják a megtermelt áramot háromszoros áron értékesíteni, mivel ehhez még nincsenek meg a szükséges jogi és technikai feltételek, de a változás várható a közeljövőben.