A japánokra a március 11-óta tartó katasztrófasorozat legkétségbeejtőbb pillanataiban sem volt jellemző a pánik, írja a BBC elemzője.

A japánok fegyelmezetten viselik a csapásokat

Ennek nyilvánvaló jele volt, hogy az emberek az állandósult forgalmi dugókban sem dudáltak, vagy próbáltak tolakodással előnyhöz jutni. A vásárlók türelemmel várták ki sorukat a felvásárlási láz miatt a boltokban kialakult sorokban, és sztoikus nyugalommal várják sorsukat a menekülttáborokban. Egy meginterjúvolt nő szerint ez a józanság különösen igaz az érintett Tohoku tartomány lakóira, akik az évszázadok alatt megszokták, hogy keméy körülmények közt kell dolgozniuk a földeken és a tengeren is. A japán mentalitás is arra motiválja az embereket, hogy saját érdekeik helyett a közösségét sorolják előbbre. A nyugodtság azonban csak a felszín, írja a BBC. Érezhető, hogy ha valakinél elszakad a cérna, a pánik könnyen végigfuthat az egész társadalmon.

Átmenetileg nő a hőmérséklet a hármas reaktorban
Aggasztó jelek is kísérik a japán szakemberek összességében sikeres munkáját. A cunami sújtotta fukusimai atomerőmű két reaktorában, az ötösben és a hatosban vasárnapra sikerült helyreállítani a hűtést, így ott csökken a katasztrófaveszély. Továbbra is kérdéses a többi reaktor sorsa, habár a hármast leszámítva mindegyikben csökken a hőmérséklet.

Ajánlott tartalom

A Soproni Egyetem Püspökladányi Arborétumának talajszelvénye lett a 2025-ös év „Világ Talaja”

A 2025-ös év Világ Talaja címet (IUSS World Soil Of The Year 2025) a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete Püspökladányi Kísérleti Állomás és Arborétum területén található „mélyben sós réti talaj” nyerte el. A kiemelkedő elismerésnek köszönhetően a hazánkban jól ismert füves puszták és szikes legelők jellemezte táj talaját most nemzetközi szinten is megismerik a tudomány iránt érdeklődők.