A járműmegosztás jelenti a városi közlekedés jövőjét

Az amerikai Zipcar kétszemélyes vállalkozásból tizenhárom év alatt félmilliárd dolláros üzletté nőtte ki magát.

Alapítója, Robin Chase új kihívások után nézett, de megmaradt a közlekedés területén belül: olyan vállalkozásokat indított, amelyek hatékony közlekedési alternatívát nyújtanak a városlakóknak. Érdeklődése az utóbbi időben Kelet-Európa felé fordult: a magyar telekocsiplatformnak, a Zivinek ad üzleti tanácsokat, írja a hvg.hu.

Robin Chase 2000-ben, mindössze 75 ezer dollárból indította el a Zipcart az USA-ban, ami néhány év alatt a világ vezető autókölcsönző vállalkozásává nőtte ki magát. A Zipcar újítása abban rejlik, hogy a felhasználók online vagy mobiltelefon segítségével foglalhatják le a járműveket – akár azonnal, már néhány órára is bérelhetnek autót, amit a hozzájuk legközelebb eső állomáson felvehetnek, majd ha már nincs rá szükségük, leadhatják ott, ahol kényelmes. Egy chipkártyával lehet kinyitni az autó ajtaját, maga a kulcs pedig már eleve benne van a kocsiban. Egy iPhone-ra és Androidra fejlesztett alkalmazással bármikor megszólaltatható a duda, ami segíti a jármű beazonosítását a parkolóban. Az üzemanyag, a parkolás és a biztosítás benne van az árban, a felhasználóknak csak egy egyszeri regisztrációs díjat, éves tagsági díjat és foglalási díjat kell fizetniük.

Amikor tavaly eladták a Zipcart az Avis Budget Groupnak közel 500 millió dollárért, Robin Chase már évek óta nem ült az ügyvezetői székben. Finanszírozási nehézségek és magánéleti problémák miatt döntött úgy, hogy kiszáll, és feltehetően nem bánta meg, hiszen azóta számos új vállalkozást indított, amelyek mind a városi közlekedés hatékonyabbá tételét célozzák meg. Közülük a leggyorsabban terjeszkedő a Franciaországban elindított Buzzcar, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy saját járművüket adják kölcsön ismerőseiknek, szomszédaiknak, csökkentve ezzel költségeiket.

Az USA-ban elindított GoLoco telekocsiplatformon az autónkban lévő üres helyeket értékesíthetjük más felhasználóknak, megosztva velük járművünket, és csökkentve saját költségeinket. Chase célja nemcsak az üzleti siker, hanem elkötelezett híve a környezet védelmének és az erőforrások ésszerűbb felhasználásának is. Munkáját számos díjjal jutalmazták, többek között 2009-ben a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé választotta. Chase-t a közösségi fogyasztás jövőjéről, személyes sikereiről és egy magyar telekocsiplatformmal, a Zivivel való együttműködéséről kérdeztük.

hvg.hu: Mi a titka a sikeres startupnak? Mennyire szerencse és mennyire adottságok kérdése az üzleti siker?

Robin Chase: Szerintem a jó időzítés és a szerencse játsszák a főszerepet. Ugyanakkor tudjuk, hogy jó ötlet és megfelelő megvalósítás nélkül esély sincs a sikerre. Aki saját vállalkozást indít, keményen kell dolgoznia, kitartónak kell lennie és olyan gyorsan tanulnia, ahogy csak tud.

hvg.hu: A Zipcarnak több mint 800 ezer felhasználója és közel 10 ezer autója volt 2013-ban, amikor megvette az Avis. Miért adták el?

R. Ch.: Az Enterprise és a Hertz is foglalkozik autókölcsönzéssel, és az Avisnak is el kellett indulnia ezen a területen, hogy versenyképes maradjon. Az autógyártók és -kölcsönzők belátták, hogy a városi közlekedés jövőjét javarészt a járműmegosztás jelenti.

hvg.hu: Miért éppen a magyar Zivivel dolgozik, és nem bármely más, régióbeli telekocsiplatformmal?

R. Ch.: Teljesen lenyűgözött, amit a Zivi ilyen rövid idő alatt, ilyen kevés erőforrással el tudott érni. Ez a növekedés megmutatta, hogy a telekocsi-szolgáltatásra komoly kereslet van Magyarországon, hogy az időzítés jó, és hogy a Zivi csapata nemcsak kitartó, de a képességeik is megvannak ahhoz, hogy sikert érjenek el.

A Zivi üzemeltetője

A Zivit üzemeltető vállalkozást 2012. július elején alapította három magyar magánszemély 800 ezer forint jegyzett tőkével, ami tavaly november 4-én 1,5 millió forintra emelkedett. A biznisz a múlt évben mozdult be igazán, legalábbis erre utal, hogy a 2012-es tört üzleti év nulla forint árbevételt mutat az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint.

Robin Chase-zel egy, az amerikai nagykövetség által szervezett konferencián – ahol Chase előadott – találkoztak, majd a Haidekker István ügyvezetővel folytatott hosszas megbeszélést követően “szegődött” tanácsadónak a startup guru.

hvg.hu: Mit vár a Zivitől közép- és rövid távon?

R. Ch.: Folyamatos és erős növekedést, a szolgáltatás folyamatos fejlesztését és terjeszkedést más országokba.

hvg.hu: Milyen további lehetőségei vannak a közösségi fogyasztásnak Kelet-Európában? A közlekedésen túl milyen területeken lát üzleti potenciált?

R. Ch.: Kelet-Európa, csakúgy, mint a világ többi része, megérett a közösségi fogyasztásra, hiszen máris számos dolgot osztanak meg az emberek nap mint nap. Arra biztatom a vállalkozókat, a már működő cégeket és a kormányokat, hogy vizsgálják meg az eszközeiket, és találják meg a fölös kapacitásokat. Ha megvannak, akkor azt kell kitalálni, hogy hogyan lehet ezeket hasznosítani és mások számára elérhetővé tenni

hvg.hu: A GoLoco alapítójaként milyen tapasztalatai vannak a telekocsizást illetően az amerikai piacon?

R. Ch.: Az USA-ban továbbra sem működőképes a telekocsizás. Az üzemanyag nagyon olcsó, a vezetésnek pedig alig vannak alternatívái, mert a vonat- és a buszközlekedés nem jól szervezett. Ennek az a következménye, hogy gyakorlatilag mindenki a saját kocsiját vezeti, és noha az autó maga drága, a legtöbb ember mégis megengedheti magának, hogy saját autót tartson.

hvg.hu: Hogyan látja a közösségi fogyasztás jövőjét? Egy lufi vagy tartós megoldást adhat a túlfogyasztásra és a környezeti problémákra?

R. Ch.: Azt gondolom, hogy az átmenet közepén járunk az ipari és fogyasztói gazdaságtól egy fenntartható, közösségi fogyasztáson alapuló gazdaság felé. Nincs is más választásunk egy olyan világban, ahol 7 milliárd ember él, és ahol végesek az erőforrások. Az új szervezeti paradigma meg fogja változtatni azt, ahogy az erőforrásokat használjuk, ahogy üzletelünk és ahogy dolgozunk. Ez az új paradigma az egyének és a szervezett platformok közötti együttműködést támogatja, ami az erőforrások ésszerű felhasználását, az innovációt és az egész gazdaság számára a gyors tanulás lehetőségét segíti elő.

hvg.hu: A nem hagyományos gazdasági tevékenységnek tekinthető közösségi fogyasztás sok esetben nem esik bele az önkormányzatok látóterébe, amelyek emiatt jelentős adóbevételektől esnek el. Mi lehet az a megoldás, ami a vállalkozásokat és az önkormányzatokat is elégedetté teszi?

R. Ch.: Az elmúlt száz évben számos szabályt és törvényt hoztunk. Ezek közül némelyek jók és védik a közjót és az egyéni fogyasztót is. Mások viszont már idejétmúltak, mert nem alkalmazhatóak a megváltozott technológiai környezetben vagy a meglévő iparágak protekcionizmusa miatt. A kormányoknak felül kell vizsgálni a törvényeiket, az adórendszereiket, és meg kell tartani azokat, amelyek még mindig a közérdeket szolgálják, míg a status quo fenntartását szolgálókat vagy azokat, amelyek manapság egyszerűen nem relevánsak, meg kell változtatni.

hvg.hu: A Time magazin 2009-ben a száz legbefolyásosabb ember közé választotta, megnyerte a Fast Company Fast 50 Innovators díját, valamint a Business Week Top 10 Designers díját is. Melyik díjra a legbüszkébb?

R. Ch.: Arra vagyok a legbüszkébb, ahogy a Zipcar és a munkám megváltoztatta azt, ahogyan az emberek a fogyasztásról, az üzletről és a környezetről gondolkodnak. Olyan utat mutattunk meg, ahol az üzleti siker mellett a felhasználók saját érdekeiket szolgáló döntéseket hozhatnak és növelhetik az életminőségüket, mindezt olyan végeredménnyel, ami csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást és kevesebb erőforrást igényel. Ezek valódi, mérhető eredmények, melyek boldoggá tesznek nap mint nap.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.