A kínaiak hónapokon belül hoznák az új elektromos buszokat

A világ leggazdagabb emberei is a befektetői lehetnek a BYD nevű kínai buszgyártónak, amelynek elektromos szóló járművét a múlt héten Pécsett tesztelték.

A kínaiak akár hónapokon belül hoznák Pécsre az e-buszokat, de jelen helyzetben nem biztos, hogy ez a legelőnyösebb választás a nehéz helyzetben lévő pécsi szolgáltató számára. Egy kínai gyártó, a BYD nevű cég elektromos szóló autóbuszát tesztelték a múlt héten a baranyai megyeszékhelyen, amint arról a Dunántúli Napló beszámolt. A pécsi utasoknak tetszett az elektromos busz, csak az ülések számát kevesellték többen is.

Megtudtuk, hogy a BYD-nél komolyan számolnak azzal, hogy betörnek a magyarországi piacra, s szívesen szállítanának Pécsre is buszt. Sőt, úgy tudjuk, a BYD hazánkban indíthatja el az európai piacra szánt elektromos csuklós buszainak a gyártását. A Tüke Busznál érdeklődésünkre elárulták, tárgyaltak a BYD képviselőivel, s a kínai cég vezetői felfigyeltek Pécs domborzati adottságaira. Tesztelésre ajánlották buszukat, mert annak energia visszatermelő rendszere ilyen feltételek mellett érvényesül legjobban.

A kínaiak ajánlatot is tettek: idén hatvan szóló buszt, jövőre csuklósokat szállítanának Pécsre.
Csak hosszútávon lehet gazdaságos

Ugyan az elektromos buszok környezetvédelmi szempontból előnyösek, de jóval drágábbak a dízel üzeműeknél, ezért a Tüke Busznál hosszútávra vonatkozó előszámításokat kell végezniük egy esetleges vásárlás előtt. Úgy tudjuk, hogy egy busz esetében 45 millió is lehet az eltérés, de az elektromos buszok fogyasztási költsége ötödannyi, mint a hagyományos járműveké.

Le kell dolgozni a hiányt

Mindemellett a Tüke komoly hiánnyal, 1,8 milliárd forint veszteséggel számoló előzetes üzleti tervet nyújtott be az önkormányzathoz idénre. Ugyanakkor arról értesültünk, ez nem azt jelenti, hogy ennyi lesz a hiány év végén, a cég e számítással jelezte támogatási igényét a városvezetés felé. Ebben még nem szerepelt az a 900 milliós városi támogatás, amelyet megítéltek idénre. Igaz, ebből már mintegy 240 millió forintot a múlt évi veszteség finanszírozására fordítottak.

Így idénre 1,1 milliárd forint „hiányzik” még, de ha a tervezett buszbeszerzés megvalósul, csökken a hiány, akár több száz millióval is, hisz a számítást a mai buszpark üzemeltetési költségeinek figyelembevételével készítették. A Tükénél mindemellett bíznak abban is, hogy sikerül pályázati forrásokhoz jutniuk, amellyel a hiány csökkenthető. Azt viszont informátoraink határozottan hangsúlyozták, hogy a cég gazdasági helyzete ellenére sem lesz idén díjemelés, sem elbocsátás, s a dolgozók juttatásait sem nyirbálják meg.

A világ leggazdagabb emberei a befektetők?

A világ tán két legismertebb üzletembere, a Forbes Magazin által többször a világ leggazdagabb embereinek tartott Microsoft-alapító Bill Gates, és a tőzsdei befektető, Warren Buffett is tulajdonosai lehetnek a BYD-nek, értesült lapunk.

A Tüke Busznál kérdésünkre azt mondták, a BYD a Hongkongi Tőzsdén jegyzett cég, így nagynevű befektetők is megjelennek a részvényesek közt, Buffett tíz százalékos tulajdonrészt birtokol. A cégnek három üzletága van, gyártanak akkumulátort, headsetet és elektromos járművet.

Töltőállomás is szükséges lenne

Az elektromos buszok üzemeltetéséhez nem elég csupán megrendelni a buszokat, komplett kiszolgáló infrastruktúra kiépítése is szükségeltetik (töltőállomás, akár több i, ahol a buszok akkumulátorait fel lehet tölteni). A járműveket a pécsi használathoz bizonyosan át kellene alakítani, mert az akkumulátorok túl nagy helyet foglalnak el a belső térből – erre utaltak az utasok is, amikor az ülőhelyek számát kevesellték.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.

Nincs hozzászólás

  1. Száraz aszfalton mennyire lehet hangja?

  2. Pécs túl van a teszten, sajnos a buszok helyenként nem tudtak felmenni a hegyre, így leszállították az utasokat, akiknek meg kellett várniuk a következő járatot… Kár, pedig mindenki lelkes volt…