Az élelmiszer termelés biztonságát fenyegető klímaváltozások kutatási eredményeiről, a kedvezőtlen hatások elleni védekezés módszereiről, valamint a növényi stressz tűrő képesség fokozásának lehetőségeiről kezdődött ötnapos nemzetközi konferencia hétfőn Martonvásáron.

A klímaváltozás hatásainak kutatása – konferencia Martonvásáron

Az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében – Közép-Európa regionális szintű képzési és kutatási központjában – tartott tudományos tanácskozáson hét Közép-és Kelet-európai ország 30 fiatal kutatója vesz részt. A klímaváltozások hatásával kapcsolatos kutatások eddigi eredményeiről 30 előadás hangzik el.

Bedő Zoltán, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a martonvásári kutatóintézet egy európai uniós pályázaton nyerte el a régió kutatóközpontjának címét. Az a feladata, hogy a régió kutatóinak, nemesítőinek, innovációs és mezőgazdasági szakembereinek a képzésével segítse a klímaváltozás hatásainak következményeire való felkészülést.

Az alkalmazkodás egyik legfontosabb eleme az élelmiszerbiztonság megteremtése, amihez elengedhetetlen mind a kutatók, mind a termelők felkészítése. A cél az, hogy az intézmény stratégiai, nemzetközi kapcsolataira is alapozva, olyan új biológiai alapanyagokat hozzanak létre, olyan termelési rendszereket vezessenek be, amelyek segítenek az új körülményekhez alkalmazkodni.

Fel kell ugyanis készülni a mezőgazdasági termelésben a klímaváltozások következményeiként fellépő “kilengésekre”, aminek egyik jelensége például, hogy azokon a területeken, ahol tavaly hektáronként 1 tonna kukoricát takarítottak be, az idén 10 tonna termett – mondta el Bedő Zoltán.

Tájékoztatása szerint a konferencia résztvevői megismerkednek a martonvásári fitotron – szabályozható klímájú növénynevelő központ – klímakutatási eredményeivel, s ellátogatnak az Országos Meteorológiai Szolgálathoz is.

Ajánlott tartalom

Nagy értékű számítógépes eszközparkkal szerelhetik fel az ELTE okoslaboratóriumát

A Lenovo Magyarország felajánlásának köszönhetően összesen 10 millió forint értékben, 150 darab számítástechnikai eszközzel bővül a befejezés előtt álló Super Smart Lab projekt az ELTE Kémiai Intézetében. Az épülő okoslaboratórium a tervek szerint a következő tanévtől segítheti a vegyészek új generációinak digitális oktatásfejlesztéssel összhangban lévő képzését. A Super Smart Lab a Digitális Kémiai Központ fontos részét képezi, amely 2025. februárjában megkapta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) „Ígéretesen Fejlődő Kutatási Infrastruktúra” tanúsítványát.