Kezdőlap / Egyéb / A koronavírus miatt kapnak ingyenes töltést a kínai Tesla tulajok

A koronavírus miatt kapnak ingyenes töltést a kínai Tesla tulajok

Azt már korábban megszokhattuk, hogy vészhelyzetben ahol csak tud, segít a Tesla a vásárlóinak.

Az első eset a 2017-es Irma hurrikán idején történt, amikor a Tesla ingyenessé tette a Supercharger töltést, illetve feloldotta a szoftveresen korlátozott kapacitást az ottani autók akkumulátorcsomagjából, hogy a lehető leghamarabb és legbiztonságosabban menekülhessenek a lakosok a hurrikán elől, írta a teslasok.hu. Azóta a Tesla többször is így tett, mikor úgy látta, hogy a többletkapacitással és az ingyenes töltéssel akár életeket is menthet, ezúttal pedig a figyelmen kívül hagyhatatlan Kína koronavírus-helyzet miatt hozta meg újra ugyanezt a lépést a gyártó. A kínai Hupej tartomány fővárosából, Vuhanból indult vírus terjedése miatt sokan igyekeznek kerülni a tömegközlekedést az érintett területeken, éppen ezért a költségek ellenére most többen ülnek autóba, mint eddig. Többletkapacitást ezúttal nem, de ingyenes kapacitást biztosít a Tesla az ottani tulajdonosok számára Supercharger töltőhálózaton. Ez persze a karanténok miatt nem minden esetben jó arra, hogy a teslások elutazzanak a vírus sújtotta területekről, abban viszont minden esetben segít, hogy kerülhessék a tömegközlekedést. A Tesla hangsúlyozta, hogy az ingyenes töltést csak a vészhelyzetre való tekintettel oldották fel, és ahogy vége a koronavírus-helyzetnek, minden visszaáll a normál kerékvágásba.

Ajánlott tartalom

Látványosan csökkenti a villanyszámlát a napelemes rendszer?

Egy lillafüredi étterem tulajdonosa úgy számol, hogy 6,5 év alatt megtérül a beruházása, amivel évente 800.000 forintot takarít meg.