A következő Tesla már a magyar pénztárcának is megfizethető lesz

A Model 3-nál is olcsóbb autót tervezne Elon Musk, amit bárki megvásárolhat majd.

Bár a Tesla piaci fölénye az elektromos autók terén egyértelmű, sokan azért kritizálják a céget, mert az általuk épített Model S és Model X túlságosan drága. A nemrég bemutatott Model 3-mal ugyan már javult a helyzet – ömlenek is rá a megrendelések rendesen –, magyar viszonylatban a 35 ezer dollár, vagyis a körülbelül 10 millió forint még mindig magasnak tűnik. Elon Musk szerint azonban ez nem lesz így örökké.

Hogy valóban Model 4 lesz-e a neve a Tesla negyedik generációs elektromos autójának, azt egyelőre még nem lehet tudni, az Evannex beszámolója szerint azonban Elon Musk néhány igen izgalmas utalást tett a még meg sem épült autóra.

Musk szerint a következő autó még a Model 3-nál is olcsóbb lesz, vagyis az ára végre bemehet a lélektani 10 millió forint alá. A Tesla-vezér szerint a cég célja mindig is az volt, hogy megfizethető elektromos autókat gyártson, ehhez azonban az kellett, hogy a Roadster, a Model S és a Model X segítségével megalapozzák a finanszírozhatóságát. A Model 3 létrejötte már ennek köszönhető, a következő generációs autó azonban még közelebb áll majd ehhez a célhoz.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.