Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Az élelmiszer a legtöbbet vásárolt és legfontosabb termék, ami napi szinten jelen van az életünkben.
S ahogy egyre inkább napvilágot lát, mennyi vegyszer, káros anyag és milyen kevés tápanyag van a nagyüzemekben előállított élelmiszerekben, egyre többen keresik a háztáji, kistermelői és biotermékeket. E trendben a kulcsszó a bizalom. Ezeken a piacokon maga a készítő vagy annak egy családtagja áll a pult mögött, így személyes kapcsolatot alakíthatunk ki vele. Kóstolhatunk, megkérdezhetjük, milyen módszerekkel dolgozik, mi a hitvallása, a filozófiája. Hiszen ez az, ami végül az asztalunkra juttatja a táplálékot, zoldjovo.eu.
Ennek a szemléletváltásnak egy új, még szorosabb kapcsolatra épülő jelensége a közösség által fenntartott mezőgazdálkodás. A CSA (Community Supported Agriculture) több mint egy évtizede népszerű külföldön, főleg Franciaországban, Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban. Pár éve nálunk is felütötte a fejét, az ötlet lényege, hogy a gazdálkodó földjéről egyenesen a fogyasztóhoz kerül a termék: az illető nem kereskedőkön keresztül vásárolja meg, sőt még csak nem is a kistermelői piacon. Ez a rendszer lecsupaszít minden haszonkulcsot és árrést a termékekről.
Viszont hosszú távú együttműködést feltételez a vásárló és a gazdálkodó között: egy egész idényre szólót. A megállapodás lényege a közös kockázatvállalás. Amikor a piacon vagy a boltban vásárolunk, válogatunk: nemcsak az alapján, mire van szükségünk, hanem bizony még a legmegátalkodottabb biopiacosokat is befolyásolja a zöldség és a gyümölcs külső megjelenése. És minket nem érdekel, hogy idén nem kedvezett az időjárás az epernek: ha kell, megvesszük drágábban is. Eközben pedig hiába lett temérdek uborka, nem fogunk alkalmazkodni a kínálathoz, ezt a kapitalizmusban fordítva várjuk el. A közösség által fenntartott gazdálkodás ezzel szemben egy nagyon erős bizalmat igénylő helyzet: azt kapod, ami termett.
– A közösség beáll a gazdaság mögé: valójában nem a terméket vásárolja meg, hanem a termelést finanszírozza, és cserébe megkapja annak eredményét. Mint a részvényesek, osztozunk a hasznon. Hagyományos körülmények között a kockázat mindig a termelőé, itt ez is közös – mondja Horváth Gergő, aki a Szentendrei-sziget szívében működő, egyhektáros Háromkaptár Biokert egyik vásárlója. A kisgazdaság már régóta biozöldségeket termel, és 2010-ben fogtak az értékesítés e formájába, miután a Tudatos Vásárlók Egyesülete felhívta a figyelmüket erre a lehetőségre.
– Persze ezek a biogazdálkodók ugyanúgy minőséget hoznak létre, és ha valami nem sikerül olyan jól, feltalálják magukat: a bágyadt paradicsomból például bazsalikomos paradicsommártás készül.
És hogy mindez miért jó a fogyasztónak, aki nem válogathat? Mert jóval olcsóbban jut biotermékekhez, hiszen ezekre nem rakódik rá a kereskedők haszna. A kisgazdálkodónak pedig nem kell külön pénzt és energiát fektetnie az értékesítésbe, nem kell megbirkóznia a működését ellehetetlenítő nehézségekkel: az üzlethálózatoknak nem tud beszállítani, mert túl kicsi, az árakat tekintve egyébként sem tudja felvenni a versenyt a nagy gazdaságokkal. A felvásárlók viszont nagyon keveset ajánlanak neki, a piacozás szintén időbe és pénzbe kerül, bérelni kell a standot, gyakran alkalmazottat is fel kell venni.
Kreatív főzés
A közösség tagjai általában a gazdasághoz közel élnek, hiszen mindez érthető módon összekapcsolódik a fenntartható gondolkodásmóddal: azok, akik biotermékeket fogyasztanak, közösségben gondolkodnak és a kereskedelem közvetlenebb formáit részesítik előnyben, biztosan nem akarják, hogy messziről, sok szén-dioxid-kibocsátással érkezzen meg hozzájuk a mindennapi ennivaló. A szentendrei Háromkaptár vásárlói például Vácon, Pilisszentlászlón, a Dunakanyarban és a budapesti harmadik kerületben laknak. Számukra az is egy hozzáadott érték, hogy egy helyi vállalkozást támogatnak: így nem veszi meg a földet egy befektető, aki raktáráruházat vagy lakóparkot épít a helyére. Tisztában vannak vele, hogy a táj iránt a helyben lakó gazdálkodó tudja a legnagyobb felelősséget vállalni, hiszen ő közvetlenül szembesül tevékenysége hatásaival.
– Egy szezon általában úgy indul, hogy összejön a közösség, megbeszéljük mik az igények, mi volt népszerű tavaly, mi nem tetszett annyira, a gazdálkodó pedig ezt figyelembe veszi – meséli Horváth Gergő. A Háromkaptár Biokert hatvan családot lát el, többféle csomagban: az alapdoboz egy négyfős család heti zöldségigényét fedezi, de lehet ennek a felét kérni, illetve van baba- és cseperedő csomag is azok számára, akik csak a gyerekeiknek szeretnének biozöldséget adni, maguk megelégednek a hagyományosan termesztett árukkal. Ilyenkor a doboz tartalma természetesen ennek megfelelő: a babának csupa pépesíthető zöldség és gyümölcs jár. A szállítás szerdánként van, minden településen felvállalta egy család a bázis szerepét: hozzájuk érkeznek a csomagok, és aznap átvehetik tőlük a többiek. Itt lehet találkozni a gazdálkodóval is, ez egy kicsit közösségi program is, a tagok recepteket cserélnek, ötleteket adnak egymásnak, hogy mit érdemes főzni a kapott zöldségekből.
– A téli csomagokban általában burgonyát, paszternákot, fehér- és sárgarépát, céklát, almát, vöröshagymát, fokhagymát, káposztaféléket és persze feldolgozott termékeket, előkészített leveszöldségeket kapunk. Mindig van valami meglepetés is, olyan termékek, amiket el lehet tenni: savanyú káposzta, csalamádé, csemege uborka, paradicsomlé, szendvicskrém vagy például fűszeres tésztaszósz. Ezenkívül télen mindig jár egy nagy üveg csíra, mert jó vitaminforrás – meséli lelkesen Viktória, Horváth Gergő felesége. Ők négyfős dobozt kérnek, ami átlagosan nyolc-tíz kilós. Tavasszal persze sokkal változatosabb a kínálat, nyáron pedig óriási mennyiségeket kapnak egyes zöldségekből, amiket eltesznek, ha nem bírnak elfogyasztani.
A főzést tekintve ez a rendszer egészen más hozzáállást kíván: nem a recepthez szerzi be az ember a hozzávalókat, hanem a hozzávalókhoz keresi a recepteket. Ahogy Horváth Gergőék mesélik: átalakultak a család szokásai, a dobozhoz igazodik a heti bevásárlás és a menü, így sokkal kreatívabban főznek, új dolgokat próbálnak ki, valójában változatosabban étkeznek, mint korábban.
– Az induló évben még úgy határoztuk meg a termékek értékét, hogy azok biopiaci árát fizettük ki a gazdálkodónak. Idén már a termelés és a munkaórák költségei szerint alakultak az árak. Nagyon egyszerű: a gazdálkodó kiszámítja mennyibe kerül a termelés, a feltételezhető terményből hány dobozt tud összeállítani, és annyifelé osztja el az összeget. Havonta fizetünk, ez idén egy négyfős családnak huszonkétezer forintnyi kiadást jelent, vagyis a heti, átlagosan 8-10 kilós doboz nagyjából ötezer forintba kerül. Aki elkötelezi magát, annak illik kitartani, de végül is bárki kiszállhat. Eddig ritkán történt ilyesmi, általában költözés miatt, és hamar került a megüresedett helyre másik vásárló, mert van várólistánk – mondja Horváth Gergő.
Számítanak rám
Pető Áron kertészmérnök, a szigetmonostori Biokert tulajdonosa 2005 óta foglalkozik biogazdálkodással, és 2011-ben fogott a közösségi mezőgazdálkodásba.
– Úgy éreztem, egy ilyen kis gazdaság számára nem alkalmas a hagyományos értékesítési forma. Kiszámíthatatlan a bevétel: előfordult, hogy mindent eladtam a piacon, máskor pedig tele kocsival mentem haza, hiába voltak gyönyörűek a zöldségek, gyümölcsök, a nyakamon maradtak. Viszont a kiadások állandóak, ezért az ember kénytelen beleépíteni az árba ezt a kiszámíthatatlanságot. A közösségi gazdálkodást ezért sokkal inkább a magaménak érzem, egészen más hozzáállást és másfajta kreativitást követel meg. Ismerem az embereket, akiknek termelek, a gyerekeiket, tudom, mit szeretnek, és rájuk gondolva dolgozom, nem személytelenül. Előre örülök, mennyire fognak örülni valaminek. A nehézségeken is könyebben átsegít az, hogy tudom, számítanak rám. Ráadásul egyértelműen több a bevételem, miközben ők is olcsóbban vásárolnak.
A közösségét úgy építette fel, hogy korábban a szentendrei biopiacon már voltak törzsvásárlói: velük szervezett egy találkozót, elmondta az ötletet, és megbeszélték a továbbiakat. Ez a tizenöt család volt a mag, akikhez további negyvenöt csatlakozott a közeli településeken és Óbudán. Pető Áron ragaszkodik hozzá, hogy az új tagok legalább egyszer ellátogassanak a gazdaságba, mert csak így alakul ki a személyes kapcsolat és a bizalom: a saját szemükkel láthatják, mit, hogyan termeszt, így sokkal inkább a magukénak érzik a terményeket. Mintha lenne egy saját kertjük. Ők is izgulnak a veteményekért, örülnek a sikernek, és elfogadják, ha valami nem lett olyan eredményes.
– Nagyon fontosnak tartom a heti szintű kapcsolattartást a családokkal, ezért a dobozokat én magam viszem el egy-egy közeli parkolóba vagy más, megbeszélt helyre. Itt meghallgatom a visszajelzéseket, és ők is érdeklődhetnek, hogy mikor lesz ez vagy az, miért lett valami ilyen vagy olyan. Ilyenkor elbeszélgetnek egymással, és csereberélnek, ha valaki valamit nem szeret.
Magát az ötletet Pető Áron szintén a Tudatos Vásárlók Egyesületétől kapta, amelyen keresztül megismerkedhetett meg egy provence-i gazdaság működésével, és azt másolta le. E téren valóban a franciák a legfejledtebbek – náluk AMAP elnevezéssel 1400 ilyen gazdaság működik –, és Pető Áron azt mondja: miért ne működhetne mindez itt is ugyanúgy? Ő is többféle adagban állít össze csomagokat, a vásárlói között vannak például egyedülállók is. Az idén tíz hónapos termelési szezon a retekkel, a rukkolával, a korai zöldekkel indul, vannak fiatal gyümölcsfái is, illetve a szántóföldön megterem a sárga- és a görögdinnye, a földieper, a szamóca. Vetnek őszi búzát, amiből liszt lesz, és minden évben van napraforgó, amiből olaj készül. Persze e tekintetben nem egész éves igényt kielégítő mennyiségekről van szó. Szárítanak füszerpaprikát, ősszel pedig több káposztafélével próbálkoznak: egy szezonban körülbelül ötvenféle zöldséget és gyümölcsöt termelnek, és egy-egy doboz ára a Háromkaptáréhoz hasonló összegbe kerül.
Variációk
Magyarországon öt gazdaság működik a CSA e legelterjedtebb formájában, de vannak más hasonló lehetőségek is: például a bevásárlóközösségek. Ezek egy része önkéntes alapon működik, míg néhányuk átalakult egyfajta kiszállító céggé, miután önkéntesen már nem lehetett megbirkózni a rengeteg megrendelővel és egyesületi taggal. Ilyen például a Szatyor bevásárlóközösségből kifejlődött szatyorbolt.hu. Itt majdnem közvetlenül a termelőtől érkezik a termék, csak ezen a gyűjtőhelyen keresztül jut el a fogyasztóhoz, ugyanis a szervezők több biogazdasággal és kistermelővel is tartják a kapcsolatot, így nagyobb a választék. Ebben a rendszerben tejtermékeket, pékárut, húskészítményeket is lehet rendelni, illetve a távolságokat tekintve is megengedőbbek a feltételek: akár kávét, csokoládét, külföldi kozmetikumokat, tisztítószereket is vásárolhatunk.
Azonban itt is fontos szempont, hogy a hazai termelőkkel meg lehet ismerkedni, kikérdezni őket a módszereikről, hitvallásukról. Viszont a vásárló részéről nincs olyan erős elköteleződés, mint a közösségi mezőgazdálkodásnál: hetente azt rendel, amit szeretne, összeállíthat magának egy saját csomagot, de egyébként rendelhet „szatyrot” is, ami hasonló a dobozhoz, de a tartalmát előre meg lehet nézni. Persze, mindennek nagyobb logiszitkai igénye van, tehát a költségvonzata is nagyobb.
A CSA-hoz köthető módszerek egy másik iránya külföldön, hogy nem a gazdálkodó köré épül a közösség, hanem a közösség vásárol vagy bérel földet és fogad fel szakembert a megművelésére. Ilyen a Pillangó Fejlesztések PrivátLecsó programja. Egy biodinamikus gazdálkodás felét bérlik, a gazdaság tulajdonosa vezeti és felügyeli a termelést és minden felmerülő költséget a PrivátLecsó térít meg.
A 22 budapesti család a dobozrendszerhez hasonlóan havonta fizet, és hetente kap dobozt, amit házhoz szállítanak. Egy kétszemélyes, 6-8 kilós csomag havonta 16 ezer ötszáz forintba kerül. Mivel a fenntarthatóság és a környezetvédelem is a működésük része, figyelnek arra, hogy például a zöldségekből visszamaradó szerves hulladékot visszagyűjtsék és a felhasználják komposzt formájában. Ez a forma lehetővé teszi a bio-mezőgazdálkodási forma alkalmazását, és a termelő számára is biztonságot jelent.
Ennek egy bonyolultabb, viszont nagyon előremutató formája a Magyar Ökotársulás Kulturális Nonprofit Kft. A városi lakosokat tömörítő civil szervezetnek Nógrád Megyében van egy földje, amelyet a helyiek művelnek meg. A városiak tartják fent a gazdaságot anyagilag, alkalmaznak az élére egy kertészmérnököt, illetve fizetik a helyi munkaerőt, de a terményeken a vidékiek és a budapestiek egyaránt osztoznak, sőt a rászorulók is kapnak belőle, illetve a helyi iskola is. A közösséget egy zen buddhista szerzetes hölgy alapította, aki tíz évig élt egy kolostorban és ott nem mellékesen megtanulta az önellátás fortélyait. Magának a csoportosulásnak azonban semmi köze a valláshoz.
– De közös szellemi célunk, hogy létrehozzunk egy társadalmi modellt, egy követhető mintát – mondja Aldea Benedek, a szervezet vezetője. – Szeretnénk a vidékieket újra megismertetni a paraszti mezőgazdasági kultúrával: ma már sokan nincsenek birtokában az önellátáshoz szükséges tudásnak, noha a nagyszüleik még alkalmazták ezeket a módszereket. Az is fontos célunk, hogy összekapcsoljuk a városi és a vidéki életmódot folytató embereket egy közös felelősségvállalással. Gyakran vannak közös programjaink, egy-egy hétvégén együtt is dolgozunk a gazdaságban. Embertől emberig, szívtől szívig terjed ez a rendszer.
A gazdaság mérete akkora, hogy elég nagy legyen a rentábilis működtetéshez, de ne kelljen alkalmaznia a konvencionális termesztés hátrányait: emberléptékű. Huszonnégy család kezdte meg a működtetését, ma már ötvenöten vannak. A szemléletük biodinamikus, ami azt jelenti, hogy a föld, a növények, az állatok és az emberek organikus egységben élnek, vagyis például a talajba visszajuttatott tápanyag az állattenyésztésből származó trágya kell hogy legyen. Fiatal gazdaságról van szó, így a kör még nem teljes, a trágyához például egyelőre külső forrást vesznek igénybe. De szeretnék megmutatni: nem muszáj kirabolni a földet, a jövőt azért, hogy a mát túléljük. A mai technológiák olyan időzített bombák, amelyek az unokáinknak fognak károkat okozni és költségeket előidézni.
Negyvenféle zöldséget termesztenek, van egy hektárnyi gyümölcsösük (szilva, meggy, őszibarack, alma, cseresznye), egy fóliasátruk, ezenkívül kecskét és tyúkot is tartanak. Kísérleteznek egyes bogyós növények visszahonosításával, mint a ribizli és a málna.
– Azt valljuk, hogy amikor az ember egy növényt vagy bármi mást megteremt, megalkot, nem mindegy, milyen szándékkal teszi. A konvencionális élelmiszer-előállítás jelenlegi problémája a profitközpontúság. Ez a motiváció működteti, nem az, hogy egészséges, életerős, tápláló növények teremjenek – véli Aldea Benedek. – Ez nem feltétlenül a termesztő hibája, a rendszer, a piac többi szereplője is feltételeket, kereteket kényszerít rá, amelyek között csak elveit feladva, kompromisszumokat hozva tud rentábilis lenni. Mi hisszük, hogyha szeretettel és tápláló szándékkal nevelünk egy növényt, a profit kényszere nélkül, más minőségű élelmiszereket tudunk teremteni. Sokan emlékszünk még rá, milyen íze volt azoknak a zöldségeknek, amelyeket a nagymamánk a konyhakertből hozott be, vagy annak a cseresznyének, amit mi szüreteltünk le a fáról a családi telken. Mint oly sok minden az életben, egy gazdaság is tükröződése a tudatunk teremtő gondolatainak, ezért fontos számunkra, hogy a közösségben bizalommal, segítő szándékkal, szeretettel kapcsolódjunk össze, és ugyanilyen szeretettel forduljunk az anyaföld felé is.