A lakásokban a szomszéd füstjét is szívják a gyerekek

A lakásokban lakó gyerekek jóval nagyobb mértékben vannak dohányfüstnek kitéve, mint családi házban lakó társaik, akkor is, ha saját családjukban nem cigarettázik senki – idézte amerikai kutatók megállapítását hétfőn a BBC hírportálja.

A Harvard és a Rochesteri Egyetem kutatói szerint ennek oka az, hogy a füst átszivárog a lakások között, amiben a szellőztetőrendszer is segít. A Pediatrics című szakfolyóiratban közzétett felmérésben 5 ezer amerikai gyerek vérmintájában mérték a nikotin lebomlásakor keletkező kotinin nevű vegyület szintjét. A tanulmányból kiderült, hogy a vizsgált gyerekeknek átlagosan mintegy háromnegyede kényszerült passzív dohányzásra környezete miatt.
Az adatok elemzése azt mutatta, hogy a tömbházakban élő gyerekek 85 százalékánál volt akkora a kotinin szintje, amely a dohányfüst újabb keletű belélegzésére utalt, míg a családi házban lakóknak csak 70 százalékánál. Mint Jonathan Winickoff, a Harvard gyerekgyógyásza hangsúlyozta, a cigarettafüst átjárja, beszennyezi az egész épületet.
A brit Action on Smoking and Health elnevezésű csoport képviselői most azt javasolják, hogy jelöljenek ki teljes tömbházakat dohányfüsttől mentes területnek.

Ajánlott tartalom

Fát ültettek a ferencvárosi labdarúgók a Budakeszi Vadasparkban

Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói - Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.

Nincs hozzászólás

  1. Ehhez nem kellett nagy kutatás. Erre magamtól is rájöttem hisz tapasztaltam már néhányszor elég sok helyen.