A légszennyezés két évet vesz el mintegy 200 ezer brit élettartamából - idézte kedden a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása a témát vizsgáló bizottság hivatalos jelentésének megállapítását.

A légszennyezés 200 ezer brit életét rövidíti meg

A légszennyezés két évet vesz el mintegy 200 ezer brit élettartamából - idézte kedden a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása a témát vizsgáló bizottság hivatalos jelentésének megállapítását.

A légszennyező anyagok egészségügyi hatásait tanulmányozó bizottság becslése szerint 2008-ban mintegy 200 ezer ember korai halálát okozta a közlekedésből, erőművektől és gyáraktól származó terhelés. A szennyezettebb napokon a szívproblémákkal élő emberek kórházi felvétele is gyakoribb volt.
Jelentésükben a szakértők úgy becsülték, hogy a légszennyezés a most született gyerekek életét várhatóan hat hónappal rövidíti meg.

Ajánlott tartalom

Az időjárás kedvezőtlen légiforgalmi következményeinek tompítására összefogott a HungaroControl és a HungaroMet

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x) Keddtől a légiforgalmi irányítóteremben jelen lévő meteorológus segíti …