A légszennyezés árt az egerek agyának

A közlekedési légszennyezésnek kitett egerek agya az emberi Alzheimer-kórhoz hasonló károsodást mutat - közölték amerikai kutatók.

Az egérkísérletben olyan levegőben tartották tíz hétig, heti 15 órán át az állatokat, amelynek összetevői megegyeztek egy forgalmas közlekedési útvonal mellett mérhetőnek. Caleb Finch, a Dél-Kaliforniai Egyetem munkatársa kutatócsoportjával megállapította, hogy a légszennyezésnek kitett egerek agya jelentősen károsodott. A tanulmány eredménye szerint leginkább a tanulási és emlékezési folyamatokban részt vevő agysejtekre voltak ártalmas hatással a szennyezőanyagok. A kutatók olyan gyulladásos folyamatokra utaló jeleket találtak az egerek neuronjainak vizsgálatakor, amelyek korai öregedésre és Alzheimer-kórra utalnak. A tanulmányt az Environmental Health Perspectives című szakfolyóiratban tették közzé csütörtökön.

Ajánlott tartalom

Új lendületet kap a pazarlásmentes konyha – menütervezéssel segít a Nébih

Évente több mint 60 kilogramm élelmiszert dobunk ki fejenként, holott ennek nagy része megelőzhető lenne.