Egymilliárd dolláros beruházással épül az Egyesült Államok új londoni nagykövetsége, amely szakértők szerint a legzöldebb és az egyik legdrágább lesz.

A legzöldebb és egyik legdrágább nagykövetségét építi fel Londonban az Egyesült Államok

Egymilliárd dolláros beruházással épül az Egyesült Államok új londoni nagykövetsége, amely szakértők szerint a legzöldebb és az egyik legdrágább lesz.

A várhatóan 2017-ben átadásra kerülő épület tervpályázatát egy philadelphiai cég nyerte el környezetbarát elképzelésével, amely a képviselet szigorú biztonsági rendszerét természetbeli elemekre alapozza. A Kieran Timberlake építésziroda tizenkét emeletes, kristályszerkezetet idéző formát tervezett, amelyet rét, erdősáv és egy tó vesz majd körül olyasféle véderőművet képezve az épület körül, mint annak idején a várak vizesárokrendszere.
A 45 ezer négyzetméteres épület megvalósításához a követségnek ki kell költöznie a belvárosból, amely a XVIII. század óta adott otthont az amerikai diplomáciai képviseletnek. A Mayfair negyedben álló Grosvenor Square-i épület eladásáról az amerikai külügyminisztérium már tavaly megállapodott a katari kormány ingatlanbefektető cégével.

James Timberlake, a tervezőiroda egyik tulajdonosa a “diplomácia világítótornyaként” festette le a jövendőbeli épületet, amely szerinte “nyitott és vendégváró” lesz.
“Kristályt formáz majd, amelyet betölt a fény, egyszersmind fényt sugároz magából” – ecsetelte a négy pályázat közül győztesként kikerült tervrajzot, amely élesen elüt a megszokott szürke betonkocka-épületek mintájától. Aláhúzta azt is, hogy az új követség biztonságát a táj adottságait kihasználva teremtik majd meg.
Az amerikai külügyminisztérium különösen nagy hangsúlyt fektet a külképviseletek biztonságára a kenyai és tanzániai követsége elleni, sok halálos áldozatot követelő 1998-as támadások óta.

Az épületet maximálisan energiatakarékos lesz, amiről a korszerű külső hőelnyelő szigeteléssel és a tetőre szerelt napelemekkel gondoskodnak majd. Vízellátását teljes egészében – hasznot húzva a csapadékbő londoni időjárásból – esővíz tárolásával oldják meg. “Hadd fogalmazzak úgy: több mint karbonsemleges lesz” – büszkélkedett az építész, akinek cége az előre gyártott elemekkel való építkezés úttörőjeként és környezetbarát, fenntartható házak tervezésével vívott ki magának hírnevet a szakmában.

A költözködés érthető módon jelentős változást hoz majd a követség ezer alkalmazottjának az életében, hiszen elegáns, drága éttermekkel és dizájner butikokkal körülvett munkahelyük egy lendületesen fejlődő, de korábban mégiscsak ipari körzetnek számító területre települ ki. A telek, ahol 2013-ban kezdődik meg az építkezés, a Temzétől délre fekszik a Wandsworth kerületben: szomszédságában vasúti pályák, egy épülő lakótelep, zöldség- és gyümölcspiac és a jelenleg gazdátlan Battersea erőmű található.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.