A megújulóenergia-parkról kötött megállapodást támogatóival a Gyermekmentő Szolgálat

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) együttműködési szerződést írt alá támogatóival az Élhető Jövő Park megújulóenergia- és oktatási programról csütörtökön Budapesten.

Kövér László, az Országgyűlés, valamint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke a rendezvényen elmondta: az Élhető Jövő Park olyan komplexum, amelyben a megújulóenergia-forrásokat gyűjtötték egybe a megállapodást aláíró vállalatok és intézmények közreműködésével, emellett oktatási központként is működik. Kövér László Magyarországon egyedülálló modellnek nevezte az Élhető Jövő Parkot.

Felidézte az NGYSZ 1989-es alakulását, amikor Edvi Péter, a szervezet alapító elnöke Erdélyben, a csegődi árvaházban járt és látta az ottani embertelen körülményeket. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja azóta is a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermeket segítése – hangsúlyozta.

A szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában működő Élhető Jövő Park célja a megújulóenergia-park műszaki és tudományos célú hasznosítása, valamint a Lovasterápiás Központ energiafelhasználásának drasztikus csökkentése.

Ennek megvalósítására az NGYSZ hosszú távú együttműködést írt alá a projekt támogatóival, az Elmű-Émász társaságcsoporttal, a HP Magyarországgal és a Mercedes-Benz Hungária Kft.-vel, valamint az oktatási programban részt vevő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) és az Óbudai Egyetemmel.

Az áramszolgáltató és az NGYSZ közös projektjének célja, hogy kutatási célokra is alkalmas, megújulóenergia-forrásokat hasznosító erőműparkot és oktatóközpontot hozzon létre, hozzájárulva ezzel a fenntartható energiaellátás elterjedéséhez. A 300 millió forint felhasználásával kialakított Élhető Jövő Parkot 2013-ban adták át.

A programba bekapcsolódott két egyetem fontosnak tartja, hogy hallgatóik megismerkedjenek a fenntarthatóság és az energiatermelés kérdéseivel, találkozzanak működő berendezésekkel és rendszerekkel, ezen célkitűzéseknek megfelelően vesznek részt az együttműködésben és használják fel a megújulóenergia-park nyújtotta lehetőségeket.

A létesítmény – amely elsősorban a helyi szinten rendelkezésre álló megújulóenergia-források hasznosításához járul hozzá – lehetővé teszi a témával kapcsolatos új ismeretek megszerzését, új technológiák kidolgozását és bevezetését. A telepített berendezések emellett csökkenthetik a “hálózatos” energiafüggőséget és elősegíthetik a részleges villamosenergia-önellátást.

A parkban látogatóközpontot alakítottak ki, ahol az érdeklődők állandó kiállítást tekinthetnek meg többek között a megújuló energiák, az energiahatékonyság, az energiatároló berendezések és az elektromos mobilitás témakörében.

Ajánlott tartalom

Jó hírt kaptak a napelemes rendszer tulajdonosok

Az elmúlt időszakban nagyon sok negatív hír jelent meg a napelemekkel kapcsolatban. De egy szakértő rámutatott, hogy azok akik már telepítettek napelemes rendszert akár 15 százalékkal is magasabban adhatják el a házukat.