A melegedő óceánvíz a felelős az Antarktiszi-félsziget gleccsereinek visszahúzódásáért

A melegedő óceánvíz az elsődleges oka az Antarktiszi-félsziget nyugati felén lévő gleccserek visszahúzódásának – állapították meg a világon elsőként brit kutatók, akik szerint mivel a félsziget az egyik legnagyobb közreműködője a globális tengerszint-emelkedésnek, ezért az új eredmények segíteni fognak a térség jégveszteségére vonatkozó pontosabb előrejelzések elkészítésében.

A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint az 1940-es években megkezdett mérések óta a félsziget nyugati részén fekvő 674 gleccser mintegy 90 százaléka visszahúzódott, ám a régió déli jégárjainak esetében a folyamat sokkal gyorsabban zajlik, mint az északiaknál – írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

“A kutatók tisztában vannak azzal, hogy a melegedő óceánvíz pusztítóan hat a hatalmas jégmezőkre a kontinens más részein, de úgy vélték, hogy ennek ellenére a légköri hőmérséklet az elsődleges oka a gleccserek visszahúzódásának. Most azonban már tudjuk, hogy másképp áll a helyzet” – mondta Alison Cook, a walesi Swansea-i Egyetem munkatársa.

A szakember szerint a félsziget nyugati oldalán lévő gleccserek majdnem mindegyike a tengerben végződik. A kutatók most több évtizeddel ezelőttről való fényképek, valamint műholdfelvételek alapján tanulmányozták a jégmezők peremének változásait.

Az egyetem és a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) szakembereit elsősorban az érdekelte, hogy a vizsgált terület északnyugati gleccsereinek visszahúzódása miért lassabb a déliekénél és a folyamat miért gyorsult fel az 1990-es években. Az óceánvíz hőmérsékletére vonatkozó, több évtizedet felölelő adatok megadták a választ a kérdésekre.

Az eredmények szerint az északnyugati részen hideg az óceán, délebbre haladva azonban egyre melegebbé válik a víz 100 méter alatti mélységben. A melegedés az 1990-es évek óta tart: akkor kezdődött meg a gleccserek visszahúzódásának felgyorsulása.

“A világon elsőként sikerült kimutatnunk, hogy az óceán kulcsszerepet játszik az Antarktiszi-félsziget nyugati részén fekvő gleccserek stabilitásának szabályozásában” – húzta alá Mike Meredith, a BAS szakembere.

A kutatók kiemelték, hogy az új eredmények segíteni fognak a régió jégveszteségére vonatkozó pontosabb előrejelzések elkészítésében.

Ajánlott tartalom

Közös klímastratégiát hozott létre a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzata

Lezárult az a 2,9 millió eurós összköltségű LIFE projekt, amelynek keretében elkészült a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzatának közös, éghajlatváltozási sérülékenyvizsgálaton alapuló alkalmazkodási klímastratégiája - közölte az vállalat pénteken az MTI-vel.