A Mitsubishi jövőre dobja piacra a 2014-es Outlander Plug-In Hybrid modelljét, mely az első, részben elektromossággal működő SUV-ja.

A Mitsubishi Outlander az első plug-in hibridjét mutatta be

A Mitsubishi jövőre dobja piacra a 2014-es Outlander Plug-In Hybrid modelljét, mely az első, részben elektromossággal működő SUV-ja.

Az autót az idei párizsi autó kiállításon mutatták be. Az Outlander a hagyományos mellett két elektronikus motorral és egy lítium-ion akkumulátorral is rendelkezik. A rendszer a Mitsubishi i-MiEV elektromos autóján alapul. Más hibridekkel ellentétben, mint például a Chevy Volt vagy a Honda Accord PHEV, az Outlander képes terepen is közlekedni. A gyártó szerint a jármű környezetkímélő, mint egy elektromos autó, annyi utat tehetünk meg vele, mint egy hagyományos kocsival, és olyan a teljesítménye, mint egy átlagos terepjárónak. Az Outlander csak elektromos hajtással 55 kilométert képes megtenni egy töltéssel, hibrid üzemmódban pedig 880 kilométert. Az akkumulátor feltöltése 4,5 órát vesz igénybe egy 220 voltos energiaforrással, gyorstölővel pedig 80 százalékos kapacitást érhetünk el 30 perc alatt. A 2014-es Outlandert Japánban lesz kapható először 2013 elején.

 

Ajánlott tartalom

A kínai BYD áprilisban először adott el több elektromos autót a Teslánál Európában

A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.