A múlt évi költségvetés nem segítette a fenntarthatóságot

A 2009. évi költségvetés nem segítette a fenntartható fejlődést és nem támogatta a zöld gazdaságot – foglalta össze Jávor Benedek, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke a bizottsági ülés után a véleményét.

A kedden tartott bizottsági ülés után az LMP-s politikus az újságírókat arról tájékoztatta, hogy a zárszámadási törvényjavaslatot 13 igen – közte egy szocialista politikus voksával –  és az LMP, illetve a Jobbik képviselőinek nem szavazatával javasolták általános vitára.
Jávor Benedek ismertetése szerint a zöld ágazat 2009-ben nagyjából 140-150 milliárd bevételt ért, a költségvetési támogatás pedig 81,87 milliárd forint volt úgy, hogy ebből a tényleges támogatás 39 milliárdot tett ki, az európai uniós pénzek pedig 21 milliárd forintot Az Állami Számvevőszék jelentésével kapcsolatban a politikus elmondta, szükség lenne a pénzügyi mellett tartalmi ellenőrzésre is,  ugyanakkor elégtelennek ítélte az intézmények belső ellenőrzését. A tavalyi költségvetésben nem érvényesültek a zöld szempontok, mert jelentős forráskivonás történt. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium költségvetési támogatását például 56 milliárdról 39 milliárd forintra csökkentették az előző évihez képest – mondta a képviselő.
A szén-dioxid kvóta eladásokból befolyt 36 milliárd forintból szinte semmit nem fizettek ki energiahatékonysági projektekre. A kormány célja a kifizetések elhúzása volt – mondta Jávor Benedek. Az energiahatékonysági pályázatokat túl hosszú átfutással írják ki. Ez nem szolgál másra, “mint a költségvetés kozmetikázására” – vélekedett a politikus. A vízgazdálkodás és árvízvédelemre fordítható összegeket is lefaragták 2009-ben: a 2008. évi 35 milliárdról 29 milliárd forintra. Ehhez lehet viszonyítani azt a mintegy 100 milliárd  forintot, ami az idei árvizek nyomán keletkezett kár nagysága.

Általában a gazdaságban a fenntarthatósággal ellentétes folyamatok zajlottak. Jávor Benedek példaként említette meg, hogy a Pénzügyminisztérium lesöpörte az asztalról a zöld közbeszerzés koncepcióját, azt, hogy az állami intézmények a beszerzéseiknél érvényesítsék a környezetvédelmi szempontokat.
Az LMP politikus szerint a környezetvédelmi hatóságok hatékonysága sem volt megfelelő, mert a 2008. évi 1,2 milliárd forinthoz képest tavaly mindössze 89 millió forint környezetvédelmi bírságot szedtek be.
A természetvédelemre alig-alig költött valamit az állam 2009-ben, holott a nemzeti parkok csak a működési költségük 60 százalékát tudják a bevételeikből fedezni. Azt, hogy most az összes  nemzeti park menedzsmentjét lecserélte a kormány, az “érzelmi indíttatásúnak tűnik” – mondta Jávor Benedek. Először koncepcióra lenne szükség, és utána a kormányzat joga az ennek megvalósítására alkalmas vezetők kiválasztása.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.