A napelemek árának csökkenésével nem tartott lépést a naperőművek bővülése

Annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben felére estek a napelemárak, ennél kisebb ütemben bővülnek a napenergiás termelő egységek – közölte a napenergiás rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó High Six Team Kft. az MTI-vel.

A szakértők az árat ahhoz mérik, hogy a napelemtábla – a nap csúcs-sugárzásakor – mekkora villamos energiát termel. Ez 2007-ben 180 watt volt, ma a prémium minőségű napelemtáblák már 500 watt villanyáramot is képeset termelni óránként. A jelenlegi ár wattonként 1 euró a csúcs-minőségű termékeknél, de az olcsónak számító termékek már megvásárolható wattonként 40 euró centért is. Európában 2011-ben 22 megawatt naperőművi kapacitást helyeztek üzembe, ez volt eddig a csúcs év. Az üzembe helyezett kapacitás ettől kezdve csökken: 2012-ben 17 megawatt, 2013-ban pedig 11 megawatt volt, és az előzetes adatok szerint tavaly is körülbelül ekkora új kapacitás lépett be. Az Európai Fotovoltikus Szövetség (EPIA) – akitől a korábbi adatok is származnak – 2018-ig tartó optimista becslése szerint éves átlagban 15 megawatt új kapacitás megépítése várható, de ettől reálisabb az évi 10 megawatt körüli érték.

Magyarországon tavaly 50 megawatt naperőművi kapacitást helyeztek üzembe. Idén – várhatóan – egy 16 és egy 90 megawattos erőmű lép üzembe. Ezt követően itt is visszaesés várható, de 2018-tól a becsült új kapacitás már elérheti az évi 80 megawattot.
A magyar éghajlati övezetben egy négyzetméter napelem tábla évi 1200 kilowattóra villanyáramot képes termelni. A mediterrán övezetben ez eléri az 1700 kilowattórát, míg a trópusokon 2200 kilowattórával lehet kalkulálni.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.