A napelemes támogatása múlhat rajta – mutatjuk a dátumokat

Új elszámolási rendszert vezetnek be 2021 nyarán, amelynek részleteit még nem ismerjük pontosan.

2021 január 1-én indult el az az otthonfelújítási program, melyben számos bel- és kültéri munkára lehet támogatást igényelni. Korábbi cikkünkből kiderült: a szakértők arra számítanak, hogy a támogatás komoly fellendülést fog hozni a napelemek hazai piacán, érdemes azonban két dátummal tisztában lenni, ha valaki otthoni napelemeket szeretne. A Napelem.blog.hu hívta fel a figyelmet, hogy június 30-ig ajánlott lezárni az otthonfelújítási támogatásból finanszírozott rendszerek kiépítését, hiszen ezt követően egy új szabályzás lép életbe. Július 1-től már csak a bruttó elszámolásban köthető meg szerződés a szolgáltatóval. A rendszer részletei egyelőre nem ismertek, de az biztos, hogy hátrányosabb lesz, mint a jelenlegi, úgynevezett szaldós elszámolás.

Emellett az elosztói szabályzat is frissül, ami kellemetlenül érintheti azokat, akik napelemes rendszerükhöz egyfázisú invertert akarnak telepíteni. Az új módosítás értelmében egyfázisú termelőegység 2,5 kilovoltamperig (kVA) csatlakoztatható a kisfeszültségű hálózatra, 2,5 kVA felett pedig csak 3 fázisú csatlakoztatás a megengedett. Több inverterből kialakított háromfázisú háztartási méretű kiserőmű esetén a fázisaszimmetria maximum 2,5 kVA lehet. A változtatásra azért volt szükség, mert az egyre népszerűbb napelemek terhelést jelentenek a korszerűsítésre szoruló hálózat számára.

A szabályzat április 30-a után beadott csatlakozási igények esetén lesz érvényes. A blog szerint a módosítással minimum 100 ezer forinttal nőhet a napelemes projekt költsége, ha az ember egyfázisú invertert használna. Amennyiben valaki ilyen rendszert szeretne kiépíteni, annak érdemes mielőbb befejeznie a munkálatokat. Tovább bonyolíthatja a helyzetet, hogy amennyiben valakinek nem elegendő az alanyi jogon járó 32 amper, úgy teljesítménybővítést kell igényelnie. Az ügyintézés adott esetben hónapokig is eltarthat, így az ember akár a szaldós elszámolás június 30-i határából is kicsúszhat.

Megoldást jelenthet az inverter szoftveres korlátozása, illetve az exportlimitálás – előbbi energiaveszteséghez vezethet, utóbbi viszont jelentősebb extra költségekkel járhat. Egy másik lehetőség a több inverter használata, előbbi két opcióról ugyanakkor még nem tudni, hogy valóban elfogadja-e majd a szolgáltató.

 

A villanyautosok.hu táblázatban összefoglalták a közelgő változások dátumát.

50%-os lakásfelújítási pályázat indulása 2021. január 1.
Kedvezményes hitel esetén az 50%-os lakásfelújítási pályázat legkorábbi benyújtása 2021. március 1.
Egyfázisú, 2,5 kW feletti teljesítményű inverter telepítésének határideje 2021. április 30.
Bruttó elszámolás bevezetése részben állami támogatásból finanszírozott rendszerre 2021. július 1.
30-40%-os dedikáltan napelem telepítésre vonatkozó állami támogatás indulása 2021. július 1.
50%-os lakásfelújítási pályázat benyújtásának végső határideje 2022. december 31.
Szaldós elszámolás kivezetésének határideje 2023. december 31.
Bruttó elszámolás bevezetésének dátuma 2024. január 1.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.