A napenergia második virágkora vár Csehországra

Az ország az összes energia-igényének akár 50 százaléka decentralizált, megújuló energia-termelő forrásokból biztosítható.

A napenergia egy kiemelt jelentőségű és drága kitérőnek bizonyult a cseh állam számára, amely a közel egy évtizede bevezetett, rosszul célzott és merev ösztönző-rendszer miatt több milliárd korona támogatást nyelt el. Úgy tűnik azonban, hogy újra felragyog a napenergia időszaka, ezúttal azonban a háztartásokra és nem az úgynevezett napfény-bárókra alapozva.

Egyes becslések szerint a napenergia felhasználásának támogatására kifizetett milliárdokból már az ország minden házára napelemeket rakhattak volna. A támogatások azonban más zsebekben landoltak és a napelemek, amelyek többnyire mezőkön találhatóak, a nemzeti áram-rendszert táplálják, meglehetősen drágán.

Közeleg azonban a második a napenergia-felhasználás második, a háztetőkre szerelt panelekre alapozott fellendülése. Ez az, amelyre az állami ellenőrzés alatt álló energetikai óriás-vállalat, a ČEZ számít, amikor bevételi forrásainak szélesítését fontolgatja.

Az erősödő érdeklődés egyik oka, hogy ezek a panelek egyre inkább kombinálhatóak olcsóbb, de fejlettebb akkumulátorokkal. A kérdés tehát nem arról szól, hogy a rendszer vagy használható, vagy nem, hiszen az elektromos energia már hosszabb ideig,  egyéb célokra is tárolható.

A ČEZ ebben az évben indította el napenergia-hasznosítási kezdeményezését. Eddig 50 szerződést már megkötött, további 100 pedig az év végére várhatóan megszületik. További 1,200 megrendelés előkészítése,  lakások és vállalkozások számára folyamatban van.

Pavel Cyrani, a ČEZ kereskedelmi vezetője az az ember, aki irányítja a napenergia széleskörű alkalmazását célzó programot. Úgy látja, hogy a decentralizált energia-termelés, a háztetőktől a saját energia-igényeiket megtermelő vállalkozásokig bezárólag, valószínűleg a jövő legfontosabb kérdéskörévé válik. „Ez egy meghatározó folyamat kezdete. Az állami energia-stratégia kidolgozásának egyik fontos összefüggése, hogy az összes energia-igény akár 50 százaléka a decentralizált energia-termelő forrásokból származhat.”

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.