A napenergiában látja a jövőt az OMV egykori elnöke

Napenergia-hasznosító berendezések telepítésével foglalkozó stájerországi kisvállalkozásba fektetett be viszonylag nagy összeget az OMV egykori vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer - írja az osztrák Kurier napilap.

A vállalat, a Neovoltaic lakossági napenergia-hasznosító berendezéseket telepít a termelt energia tárolására szolgáló akkumulátortelepekkel együtt. „Ez jelenti a jövőt” – fejezte ki meggyőződését az OMV egykori vezére a Kurier lapnak adott interjúban, hangsúlyozva, hogy a lakossági egyedi berendezések által termelt áramot nem szükséges az áramellátó hálózatba visszatáplálni, mivel az időnként túlterheléshez vezet. Jóval több értelme van szerinte a termelt áramot a helyszínen tárolni, írja a figyelo.hu. Az áram tárolásához szükséges lítium-ion akkumulátorokat a Neovoltaic a kínai Lishen vállalattól szerzi be. Az akkumulátortelepek maximális kapacitása tíz kilowatt lehet. A Neovoltaic egy 5 kilowatt áramtermelési kapacitású napenergia-hasznosító berendezést az áramtároló telepekkel együtt 20 ezer euróért értékesít, ami Ruttenstorfer szerint „kilowattóránként bruttó 20 centes áramdíjjal számolva 25 év alatt térül meg”.

Ajánlott tartalom

Napelemes szalagkorlát: új korszak jöhet az autópályákon

A napelemes szalagkorlát jelentősen csökkenthetné az útüzemeltetők energiaköltségeit.