2030-ra 60 százalékkal csökkenhetnek a napelemes autók költségei.
Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)
A Nemzetközi Energiaügynökség által 110 napelemes és autóipari szakértő körében végzett felméréssel olyan technológiákat és területeket azonosítottak, amelyek fontosak lehetnek a személygépkocsik esetében a járműbe integrált fotovoltaika (VIPV) bevezetésében – számol be a PV Magazine. A vizsgálat többek között arra is kitér, hogy a szakértők mit hajlandóak feladni a napelemes hozam tekintetében a jármű esztétikájának javítása érdekében. A VIPV-k cellatechnológiájának megválasztásánál a kristályos szilícium (c-Si) dominált, és egyértelműen a látható fém nélküli, üveges és polimeres technológiát részesítik előnyben a résztvevők. A felmérés válaszadói azonban 2030-ra a tandem- és a vékonyréteg-technológia növekedését várják. A napelemes autók már megtalálhatóak a kereskedelmi forgalomban, és prototípusokat is fejlesztenek, a tanulmányban ezeket vették alapul. Számos rendszerjellemzőt, köztük a színt, a töltési gyakoriságot és a költségeket rangsorolták, a legfontosabbak a hatékonyság, az évi többletkilométerek és a jármű hatótávolságának meghosszabbítása voltak.
A 3 négyzetméteres rendelkezésre álló területre vetített hatékonyságot vizsgálva a válaszadók egyetértettek abban, hogy a minimális energiaátalakítási hatékonyság legalább 20-22 százalék legyen 600 és 660 watt közötti teljesítmény mellett, míg egy nagy csoport, 29 százalék szerint meg kell haladni a 25 százalékot 750 wattos teljesítmény mellett. A megkérdezettek szerint a modulok élettartamának legalább 10-15 évnek kell lennie. A szakértők úgy vélik, hogy 2030-ra akár 60 százalékkal is csökkenhetnek a VIPV-rendszerek költségei, ami elősegítheti, hogy a napelemes autók a mainstreamet is elérjék.
Anna J. Carr, a munkacsoport társvezetője szerint a kutatás legmeglepőbb eredménye, hogy a résztvevők hajlandóak feláldozni a teljesítményt a kívánt színekért. „Azon válaszadók körében, akik szerint a fekete vagy sötétkék színnél nagyobb színválasztékra van szükség, átlagosan 24,2 százalékos teljesítményveszteséget jelöltek meg elfogadhatónak” – nyilatkozta. A kutatók következő célja, hogy újabb felmérést végezzenek, ezúttal még több iparági szakértő bevonásával. Emellett a fókuszt is bővítenék, hogy bevonják a VIPV-s nehéz- és haszongépjárműveket is.
Kép: Sharp