Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
A majdnem-katasztrófa után most már bírják az akkuk. Piccardé a következő szakasz, át a Csendes-óceánon, üzemanyag nélkül.
Április lesz az elképzelések szerint az a hónap, amikor a Solar Impulse 2 folytatja világkörüli útját, amit tavaly szakított meg Hawaii szigetén, az eddigi leghosszabb, öt nap és öt éjszaka egyfolytában tartó repülése végeztével. Az ultrahosszú repülés pilótája, André Borschberg, talán a megérkezés extázisában, azt írta akkor Twitter-bejegyzésében: „Öt nap és öt éjszaka, amikor a nap erejére hagyatkoztam, bármiféle technikai probléma nélkül!” Nos, azóta tudjuk, hogy volt technikai probléma, sőt, az átkelés akár katasztrófával is végződhetett volna, igaz, a bajoknak egy része valóban csak a leszállás utáni alapos átvizsgálás következtében derült ki, és a problémák ismeretében az expedíció vezetői az út felfüggesztése mellett döntöttek.
Amint arról korábban beszámoltunk, a kényszerpihenő során alaposan át kellett alakítani az elektromos hajtóművek mögött elhelyezett akkumulátorok szellőztető rendszerét, azután, hogy kiderült, az akkuk egyike teljesen leolvadt, de mindegyiket cserélni kellett, mert a rendszer nem bírta ki – ezek szerint nem bírta ki huzamosabban – a nappali–éjszakai repülések okozta megpróbáltatásokat.
Az átalakítások megtörténtek, és az elmúlt hetekben lezajlottak azok a próbarepülések is, amelyekkel a projekt két alapítója és pilótája, Borschberg és Piccard elég bizalommal ülnek be majd a pilótafülkébe: a következő hosszú etapra Piccard vezeti majd a gépet, az az átkelés sem lesz sokkal rövidebb Hawaiiról az amerikai kontinensig, mint az idáig vezető Nagoja–Hawaii-szakasz.
A tesztrepüléseket, amelyek az átalakított rendszerek ellenőrzésére szolgáltak, nem egyikük, hanem a program berepülő pilótája, Markus Scherdel hajtotta végre. Az első felszállás 14 órás volt, 20 ezer láb volt az elért magasság, és a pilótának volt alkalma kipróbálni a robotpilótát, amellyel megintcsak nem volt minden rendben a tavalyi átkelés alatt. Most olyannyira jól működött minden, hogy Scherdel alhatott is egy kicsit a fedélzeten.
A legfontosabb repülés 25 órán keresztül tartott, és ezalatt lejátszódott az a hosszú repülések teljes szekvenciája: a gép mintegy 5-6 ezer láb magasságban várja a kelő Napot, majd egy kétszakaszos emelkedésbe kezd a napelemekkel gyűjtött energiával, föl egészen a csúcsmagasságig, 28 ezer lábig. Már ekkor is eléggé szélsőséges viszonyok között repül, hiszen az emelkedés korai szakaszában még nincs akkora magassága, hogy a környezet ne legyen eléggé meleg, majd amikor a 28 ezer láb elérése és a rendszer teljes feltöltése után – itt megint nagyon alacsony a hőmérséklet – gyakorlatilag energiahasználat nélkül, siklásban süllyed a gép, ismét melegebb rétegekkel találkozik, amíg az éjszakai hűvösebb levegőben már a motorok erejével kell tovább repülnie hajnalig, amikor az egész emelkedés–süllyedés kombináció kezdődik elölről.
A teszt során az energiarendszer tökéletesen működött, és az akkumulátorok új szelőzői is megtették a magukét, nem volt túlmelegedés, illetve a pilóta maga is meglehetősen pontosan tudta szabályozni a szellőzők működését és ezzel az akkumulátorok állapotát. Illetve amit szintén nagyon komolyan kellett ellenőrizni, jól vizsgázott a pilóta életben tartásáért felelős, 4000 méternél automatikusan bekapcsolódó oxigénellátó rendszer is.
A teljes cikk itt olvasható.
