A Nílus vízfelosztásáról tárgyal 10 afrikai ország

Tíz érintett afrikai ország miniszterinek részvételével Kairóban megkezdődött a Nílus vizének felosztásáról szóló egyeztetés.

Ennek fő kerékkötője Egyiptom, amely ellenzi, hogy csökkenjen a részesedése. Ezért az előző, júniusban Kongóban tartott ülés is eredménytelenül ért véget, írták hírügynökségek hétfőn. A vízfelosztásról egy 1929-ben létrejött megállapodás alapján kell tárgyalni, amely Egyiptom és Nagy-Britannia között jött létre, és Egyiptomnak vétójogot adott. Ezután egy Szudánnal 1959-ben aláírt szerződés Egyiptom számára évi 55,5 milliárd köbméternyi nílusi vizet biztosított, ami a legnagyobb hányad a folyó menti országok között.

A folyó mentén elhelyezkedő nyolc másik ország elutasítja a régi egyiptomi kvótát és új megállapodást akar kicsikarni. Az egyiptomi illetékesek azonban leszögezték, nem engednek kvótájukból. Az egyiptomi kormány a múlt héten ismertette azt a tanulmányt, amely szerint az országnak 2017-ben 86,2 milliárd köbméter vízre lesz szüksége. 2006-ban Egyiptom vízkészlete 64 milliárd köbméter volt, ennek 86,7 százalékát adta a Nílus. Ez az arány 2017-re 80,5 százalékra csökken.

Ajánlott tartalom

Július 2-án kezdődik a Muzsikál az erdő

Kilenc helyszínen várja az érdeklődőket július 2. és 10. között a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok ingyenes rendezvénysorozat.