A Nissan 10 perces elektromos autó töltőt tervez

Sokakat aggodalommal tölt el az elektromos autókat illetően az, hogy még mekkora távot tudnak megtenni egy töltéssel.

Felütötte a fejét egy másik probléma is, mégpedig a töltési idő. A DC gyorstöltő is 30 perc alatt tud csak 80 %-ra feltölteni egy autót. Szerencsére a Nissan és a Japán Kansai University bejelentette, hogy kifejlesztettek egy olyan töltőt, mely mindössze 10 perc alatt feltölti az elektromos autónkat. Az új töltőállomások összetettebbek lesznek mint a mostani társaik, és valószínűleg feleannyiba fognak kerülni, mint a mai DC töltők. Természetesen még nem mostanában lehet majd ilyen töltőket találni a helyi közértben, és körülbelül 13.000 dollárba fog kerülni ha kijön. Az áttörést az jelenti ebben a rendszerben, hogy a hagyományos karbon elektródák helyett, wolfram-oxidból, és vanádium-oxidból készült elektródákat használnak. Az új elektródák több energiát tudnak tárolni, mely segítségével lerövidül a töltési idő. A Nissan szerint, ha tökéletesítik ezt a technológiát, akkor akár 3 perc alatt is feltölthet egy autót a rendszer.

Ajánlott tartalom

Újabb környezetbarát autóbuszok állhatnak forgalomba a Zöld Busz Programban

A Széchenyi Egyetemi csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. két pályázatán 6 modern, környezetbarát autóbusz beszerzésére nyertek lehetőséget 3 városban a Zöld Busz Programban - közölte a HUMDA kedden az MTI-vel.