Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Oktatás-kultúra / A No Impact a tantermekbe vándorol

A No Impact a tantermekbe vándorol

2007-ben, Colin Beavan családjával együtt egy évig tartó kalandra indult, amely megváltoztatta az életüket.

A No Impact Experiment (vagyis a Nincs hatással kísérlet) során a Beavan család New York City kellős közepén kísérelt meg úgy élni, hogy közben 0, azaz nulla hatást gyakorolnak környezetükre. Ez természetesen rengeteg változást és megannyi áldozatot igényelt, de a végére megtanulták értékelni az életstílust.
Most, Colin elérhetővé tette a No Impact projektet a tanárok számára is, így szabadon kiegészíthetik tanterveiket és óravázlataikat is.

A program körülbelül öt óravázlatra épül, amelyeket együttesen vagy külön-külön is lehet használni. A leckéket és a gyakorlatot a társadalmi tanulmányok és művészeti nyelv osztályba sorolták be, de más osztályok igényei alapján természetesen ezt lehet módosítani.

A No Impact Project kifejti:

Ez a tananyag olyan eszközöket használ, melyekkel segíti a középiskolás diákokat, hogy szembesülhessenek azokkal a hatásokkal, melyek mindennapos szokásaik lenyomatai a környezeten, egészségükön és jólétükön. Ugyancsak kihívást jelent a diákok számára azon gondolkodni, hogy a mai társadalmi rendszerünk által befolyásolt életmódjuknak gyakran negatív hatásai vannak a környezetre. Végül pedig útmutatást nyújt a diákoknak, bemutatja, hogyan tehetnek egyéni vagy csoportos lépéseket a pozitív változás felé.
A projekt kategóriáiba tartoznak: a fogyasztás, az energia, az élelmiszer, a közlekedés és a víz kérdéskörei.

Ajánlott tartalom

A mézben lévő rovarirtószer kimutatására fejlesztettek ki új módszert kanadai kutatók

A háziméhekre veszélyes egyik gyakori rovarirtószer mézben való kimutatására fejlesztettek ki egyszerű és hatékony módszert kanadai kutatók.