A növények is spájzolnak

Néhány növényfaj képes aszályos időkre víztartalékot felhalmozni. Egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta, hogy közvetlenül a gyökerek körül több vizet tartalmaz a talaj, mint máshol.

Az, hogy a gyökerek megváltoztatják közvetlen környezetüket, régóta ismert tény. A rizoszférának nevezett talajrétegben jóval több mikroorganizmus él, mint a gyökerek tágabb környezetében. Bizonyos ásványi anyagok ugyanakkor ritkábbak, mivel a növény kivonja őket a talajból. Eddig úgy hitték a kutatók, hogy hasonlóképp történik ez a vízzel is: a növény felveszi a nedvességet, így a gyökerek körül alacsonyabb lesz a víz koncentrációja. A kutatók három különböző növényfaj, a kukorica, a csillagfürt és a csicseriborsó gyökerei körül vizsgálták meg a talajt. Kiderült, hogy az pár milliméterrel a gyökérszálak körül mintegy 30 százalékkal több vizet tartalmazott, mint másutt.

 

A növények ezt valószínűleg egy epeszerű folyadék segítségével érik el, amelyet a gyökér választ ki – magyarázta Andrea Carminati, a kutatásban részt vevő németországi Göttingeni Egyetem talajszakértője. Ennek az anyagnak a szárazanyag-tartalma tízezerszeresének megfelelő vízmennyiséget képes megkötni, a növény így rövidebb száraz időszakokra víztartalékot tud felhalmozni a kutatók szerint. Bár hosszú aszályokra nem elégséges ez a taktika, rövidebb időre mindenképp. A felfedezés hozzájárulhat akár új szárazságtűrő növények nemesítéséhez is. A kísérleteket egyedülálló technológiával hajtották végre a svájci Paul Scherrer Intézetben. A kutatók neutronok segítségével világították át a gyökereket és a talajt. Így a milliméter töredékének pontosságával láthatóvá vált a víz eloszlása anélkül, hogy a növényeket ki kellett volna húzni a talajból.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.