A pápa is hisz az elektromos autók jövőjében

Nem akármilyen kultikus eseménynek számítanak a mindenkori katolikus egyházfő utazásai. Ezért sem lényegtelen, hogy az aktuális pápa ruhája ugyan fehér, a szíve azonban zöld.

A pápai mobilitást még Boldog II. János Pál emelte figyelemre méltó szintre, minthogy elődjeivel ellentétben nem volt az az otthon ülő típus, írja az altmob.com. Több száz útja során bejárta az egész világot, Magyarországra kétszer is ellátogatott. Az ellene 1981-ben elkövetett fegyveres merénylet óta kerültek jobban fókuszba a pápamobilok – a korábbi, elegáns, többnyire nyitott limuzinokat felváltották a biztonságot előtérbe helyező, fehér alapszínű guruló üvegkalitkák. Utódját, XVI. Benedeket sokan kifejezetten konzervatívnak tartják, ám ha ez igaz is teológiai felfogására, a járművek irányában aligha lenne tartható az állítás. Nem véletlen, hogy előszeretettel nevezik „zöld pápának” a környezetvédelem iránti érzékenysége miatt, s a megújuló energiaforrásokat előnyben részesítő szemlélete bizony a vatikáni berendezések, így a pápamobilok terén is megmutatkozik. Nem tekinthető hát formális gesztusnak, hogy a nyár folyamán két teljesen elektromos Renault Kangoo érkezett a francia autógyár adományaként a pápai flotta megerősítésére. Az egyiket kifejezetten az egyházfő számára rendezték be, luxuskategóriás beltérrel és előnyösen csökkentett dobozhatással kedveskedve a biztonságra továbbra is sokat adó pápának. A másik zöld Kangoo a vatikáni rendőrség kezelésébe kerül.

S bár a 160 km hatótávú lítium-ionos akkumulátorral felszerelt autók aligha alkalmasak hosszabb utazásra, a célnak tökéletesen megfelelnek. Kényelmesek, a pápai üdvözlések távját sokszorosan képesek teljesíteni, elég tágasak, mégsincs buszos hatásuk. Csendes, környezetbarát üzemükkel pedig kifejezetten alkalmasak rá, hogy általuk még többen higgyenek benne: képesek vagyunk apró figyelmességekkel szebbé, élhetővé a világot. Nem kizárt természetesen, hogy a nemes gesztus mögött reklámcélok is felsejlenek. Vajon miért pont a német származású egyházfő idején kerülnek előtérbe a franciák, ezzel háttérbe a megszokott Mercedes-Benz pápamobilok?

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.