A rétegvíz kiaknázása miatt is nő a tengerszint

A vizet földalatti folyókból, tavakból vagy más tározókból szívják ki, amely így az óceánokba jut, míg a rétegvíz nem töltődik fel újra – írták Yadu Pokhrel, a Tokiói Egyetem kutatója és munkatársai a Nature Geoscience című szaklapban a Der Standard internetes kiadásának ismertetése szerint. Az apálykor, illetve dagálykor jellemző vízszintek mérése alapján igazolt, hogy a tengerszint 1961 és 2003 között átlagosan évi 1,8 milliméterrel emelkedett. A 2007-ben megjelent klímajelentés szerint elsősorban az óceánoknak a globális felmelegedés okozta hőtágulása, valamint a grönlandi, illetve antarktiszi gleccserek és jégsapkák olvadása tehető ezért felelőssé.

Ugyanakkor mindezek a hatások összességében csak 1,1 milliméteres emelkedést idéznek elő. Hogy honnan ered a maradék 0,7 milliméter, eddig rejtély volt. A japán kutatók szerint a rétegvíz túlzott kiaknázása és a vízhasználat egyéb, nem fenntartható módjai állhatnak a háttérben, tehát mindenképp az ember okolható a jelenlegi tengerszint-emelkedésért. A növekedés mértéke több százmillió tengerparton, illetve szigeteken lakó ember számára létkérdés. Nekik már minimális mértékű emelkedés is drámai következményeket vonhat maga után, amennyiben évről évre ismétlődik.

Ajánlott tartalom

Átadták az idei Jedlik Ányos-díjakat

Idén öten kapták meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egyik legrangosabb elismerését, a Jedlik Ányos-díjat, amely a sikeres feltalálói tevékenység, valamint a kiemelkedő hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerését szolgálja.