A Suzuki is hibrid

A klasszikus kisautó-gyártók általában lassabban szánják rá magukat a hibridautók bemutatására, hiszen modelljeik amúgy is keveset fogyasztanak. De ami késik, nem múlik: most a Suzuki készített hibrid tanulmányt.

Az alternatív hajtásláncok ma már nem számítanak a luxusgyártók játékszerének. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a Suzuki az idei New York-i autószalonon a Kizashi 300 lóerős, turbós versenysport-koncepciója mellett a modell benzin-elektromos hibrid tanulmányát is reflektorfénybe állította. A hangsúly most még a tanulmányon van: az EcoCharge Concept egyelőre csupán a technológiában rejlő lehetőségek feltérképezésére szolgál. Az előzetes adatok mindenesetre ígéretesek: a hibrid hajtáslánc 25 százalékos fogyasztáscsökkentést hozott a sorozatgyártású modellhez képest, a menetdinamikai és fékteljesítmények megőrzése mellett. Az egészben persze nem is az előbbi volt a kihívás, hiszen az elektromotorhoz a szériamodell 2,4 literes soros négyhengerese helyett egy mindössze kétliteres erőforrás csatlakozik. Bár ennek 144 lóerejéhez a villanymotor csupán tizenötöt tud hozzátenni, tehát papíron alaposan elmarad a 184 lóerős alapmodelltől az EcoCharge, a szíjhajtású, vízzel hűtött villanymotor nyomatéka (amit a széria CVT váltót helyettesítő, hagyományos automata egység még tovább erősít) bőségesen kompenzálja a teljesítmény hiányát.

suzuki
A generátorként is működő, ilyenkor 20 lóerős villanymotort normál irányú üzemben egy 115 voltos, léghűtéses lítium-ion akkumulátorcsomag táplálja. Tisztán elektromos használatra ugyan nem alkalmas a rendszer, a villanymotor tehát csak besegít a hajtásban, a fogyasztást azonban számos további segédrendszer csökkenti, a start-stop automatától a fékenergia-visszanyerésen át a befecskendező rendszert gázelvételkor leállító, ezzel további üzemanyagot spóroló vezérlésig.

 

A hajtáslánc hibrid komponense egyébként a General Motorstól származik, így kis eltérésekkel ugyanezzel a rendszerrel találkozhattunk az ugyancsak New Yorkban bemutatott Chevrolet Malibu lemezei alatt is. Ez az osztozás pedig alacsonyabb fejlesztési és gyártási költségeket jelent, így egy nagy lépéssel mégis közelebb kerültünk a hibrid Suzukihoz. De már azzal is megelégednénk, ha legalább a tanulmányautó környezetbarát kárpitja megjelenne a széria-Suzukikban: a tanulmányautó különleges üléshuzatának gyártásához mintegy 84 százalékkal kevesebb energiát használtak fel, mint a hagyományos szövetek esetében.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.