A jelenleg is a tevékenységet végző Szegedi Vízmű Zrt. nyerte a helyi víziközmű-szolgáltatásra kiírt koncessziós pályázatot, az önkormányzat többségi és a Veolia Zrt. kisebbségi tulajdonában álló vállalkozás 2039 végéig nyújthat ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást a településen – döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés.

A Szegedi Vízmű Zrt. nyerte a helyi víziközmű-szolgáltatásra kiírt koncessziós pályázatot

A jelenleg is a tevékenységet végző Szegedi Vízmű Zrt. nyerte a helyi víziközmű-szolgáltatásra kiírt koncessziós pályázatot, az önkormányzat többségi és a Veolia Zrt. kisebbségi tulajdonában álló vállalkozás 2039 végéig nyújthat ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást a településen – döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés.

A testület által elfogadott előterjesztés szerint a Szegedi Vízmű Zrt. mellett a Fővárosi Vízművek Zrt. kérte ki a jelentkezéshez szükséges dokumentációt, ám érvényes pályázatot csak az előbbi nyújtott be. A koncessziós szerződés alapján a vállalkozásnak a fogyasztástól függő koncessziós díjat kell fizetnie, ez jövőre 1,55 milliárd forint, ami megfelel a jelenlegi hálózatbérleti díjnak. A cég további 100 millió forintos bérleti díjat fizet évente a szennyvíztisztító-telepen működő két gázmotor használatáért, amelyek a helyben termelt biogáz elégetésével részben biztosítják a létesítmény villamosenergia-igényét. A koncessziós díj az önkormányzat vízügyi építési alapjába kerül, amelyből a vízközműhálózat fejlesztését finanszírozzák.

A közgyűlés döntése értelmében sávosan nő a városban az üzleti célú ingatlanok után fizetendő építményadó. Húsz négyzetméter alatti ingatlanok után továbbra sem kell fizetni, és nem változik a 200 négyzetméter alatti ingatlanok után fizetendő, 2018 forintos négyzetméterenkénti adó mértéke sem. Az ennél nagyobb ingatlanok után progresszíven emelkedik a közteher nagysága egészen 2800 forintig. A legfölső kategóriába kerülnek a pénzintézetek, illetve a trafikok által használt ingatlanok. Az 500 négyzetméternél nagyobb beépítetlen területek után belterületen négyzetméterenként 200, külterületen 100 forint telekadót kell fizetni. Az önkormányzat ezzel kívánja ösztönözni a telkek beépítését. Az idegenforgalmi adó mértéke éjszakánként 500-ról 800 forintra emelkedik. Kovács Tamás (Összefogás Szegedért) gazdasági alpolgármester hangsúlyozta, a szegedi lakosságot továbbra sem terheli semmilyen helyi adó. A vállalkozások 76 százaléka sem fizet majd építményadót. A szegedi önkormányzati bérlakások bérleti díja is emelkedik jövőre mintegy 30 százalékkal. Egy 50 négyzetméteres panellakás szociális lakbére 26 200 forint, költségelvű bérleti díja 46 600 forint lesz. A képviselők meghatározták a következő időszak emeléseit is: 2026-ban 10 százalékkal, majd évente csökkenő mértékben emelkednek a bérleti díjak.

Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester kifejtette, a szociális, illetve költségelvű bérlakásban élők jelentős része kérhet és kap is lakhatási támogatást. Februártól napi 400 forintról 600 forintra emelkedik a szegedi önkormányzati bölcsődékben fizetendő térítési díj, amely az étkezés költségét nem tartalmazza. A szülők azonban a térítési díjat egy uniós támogatással megvalósuló programnak köszönhetően visszaigényelhetik. Polner Eörs, a Fidesz helyi frakcióvezetője hangsúlyozta, nem tudják támogatni a lakosságra, illetve a helyi vállalkozásokra túlzott terhet helyező adó- és lakbéremeléseket. Döntöttek a regionális hulladékkezelő-telep depóniájának 1,1 millió köbméteres bővítéséről. Ez a kapacitás előreláthatólag 2035-ig lesz elegendő. A 2,5 milliárd forintos beruházás megvalósulását az önkormányzat 558 millió forintos tagi kölcsönnel támogatja. A tervek szerint mintegy 700 millió forintból faltól falig felújítják a Tisza Lajos és a Londoni körutat összekapcsoló, 550 méter Gogol utcát. Az önkormányzat saját forrásaiból megvalósuló beruházás célja, hogy javítsák a környezet minőségét, biztonságosabbá tegyék a gyalogos forgalmat, csillapítsák az átmenő forgalmat. Az önkormányzat még idén 50 millió forintot biztosít a Szegedi Közlekedési Társaságnak használt, alacsony padlós trolibuszok vásárlására.

A kormányhivatal törvényességi észrevételének megfelelően módosították a parkolási rendeletet, a jövőben nem kell fizetni a fizetőövezetekben található ingatlanok megközelítését szolgáló útkapcsolatokon – garázs- és kapubejárókon – parkoló járművek után. Szabályozták azt is, hogy a jövőben csak a közműszolgálatok sárga villogót használó járművei parkolhatnak ingyenesen. Pályázatot írnak ki a Kövér Béla Bábszínház igazgatói posztjára, mert a jelenlegi vezető Kiss Ágnes megbízatása az évad végén lejár. A közgyűlés döntött arról, hogy a kormányhivatal felhívása ellenére nem változtatják meg öt utca elnevezését, így a többi között a jövőben is szegedi utca viseli Makszim Gorkij orosz író vagy Erdei Ferenc szociológus nevét.

Ajánlott tartalom

Történelmi minimum az áramimportnál, Magyarország karbonmentes exportra vált

Áprilisban 10 százalék alatt maradt az áramimport aránya - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebookon.