A szélenergia ezentúl tárolható

Eddig lehetetlen volt, ami most már lehetséges: a szélerőművek által termelt villamos energia tárolása ma már megfogható.

Az olyan ötletek, mint a szuperméretű akkumulátor, a sűrített levegő és vízerőmű tárolás mind elúsztak. Az egyik vállalat azonban úgy véli, a válasz olyan egyszerű lehet, mint a jégkészítés.

A Calmac előrukkolt egy teljesen új tárolási rendszerrel, mely az IceBank névre hallgat. Az IceBank-ben éjszaka tárolódik az áram, hogy aztán nappal hűtési célokra szabadon felhasználható legyen.  A vállalat azt állítja, hogy a villamos energia hűtésre való felhasználása az energiaköltségeket akár 20-40 százalékkal is csökkentheti. A csökkentésnek köszönhetően az erőművek kibocsátása is kevesebb lesz.
Ez egy nagyszerű megoldás a szélenergia hasznosítására, mely egyébként kárba menne az éjszakai órák alatt.
A megoldás meglehetősen low-tech – nem kell hozzá se lítium, sem ritkaföldfém, ásványok – csak egy feltunningolt jégkészítő.
icebank

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.

Nincs hozzászólás

  1. Brilliáns. GRATULÁLOK nekik 😛

  2. sollersventosa

    Sziasztok!

    Hol lehetne erről többet megtudni?
    Előre is köszi!