A szélturbina és a madarak

Sok madárfajra nincsenek hatással a szélerőművek működő turbinái – állapították meg brit természetvédelmi szervezetek. A Brit Madártani Alapítvány és a madarak védelmével is foglalkozó RSPB úgy találta, hogy a szélparkok építése több kárt okozott, mint későbbi működtetése.

Az észlelt hatás eltérő volt a különböző fajoknál, a nyírfajdok (Lagopus scoticus) egyedszáma például az építkezés után hamarosan visszaállt a korábbira, a pólingok (Numenius) száma lecsökkent mintegy 30 százalékkal, a mezei pacsirták száma viszont növekedett. A Journal of Applied Ecology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban tíz madárfaj sorsát vizsgálták Nagy-Britannia 18 szélparkja környezetében, legtöbbjüket már az építkezés megkezdésétől nyomon követték. “Két faj miatt aggódunk, a póling és a szalonka miatt, amelyeknél az egyedsűrűség visszaesését tapasztaltuk az építkezés folyamán, és ez a későbbiekben sem állt helyre” – mondta el a BBC hírportáljának Jeremy Wilson, a skóciai RSPB tudományos vezetője. Hozzátette, hogy az általános kép pozitívabb, mint azt a lapok főcímei sokszor sugallták, ám ez nem jelent problémamentességet. A pólingok száma Nagy-Britannia különböző területein 30-90 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedekben, mert ezek a madarak igen érzékenyek az emberi zargatásra. A tanulmány szerint a szélparkok okolhatók egyedszámuk mintegy 30 százalékos csökkenéséért. A civil szervezetek szélparkokkal kapcsolatos álláspontját kevéssé változtatják meg az eredmények. Továbbra is támogatják a tengerpart mentén épülő szélparkok tervét, ám ellenzik az építkezést olyan területeken, ahol ezt a madárvilág megszenvedné.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.