A Szerencsre tervezett erőmű ellen tiltakoznak a zöldek

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTSz) levélben fordult a miniszterelnökhöz, az illetékes miniszterekhez és a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójához, hogy ne támogassák a Szerencsre tervezett hőerőmű beruházást, mert az szerintük nagy veszélyt jelent a világörökség részeként számon tartott Tokaji Történelmi Borvidékre.

A zöld szervezet a támogatási megállapodások, a korábban kötött hitelszerződés nyilvánosságra hozatalát és felbontását is kérte az illetékesektől – derül ki a szervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményéből.
Az MTSz közleménye szerint a térség fenntartható fejlődése nem egyeztethető össze egy óriási kapacitású, de kis hatásfokú, ugyanakkor jelentős környezetterhelést és tájsebet okozó hőerőmű projekttel.

A szövetség levelében hivatkozik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (Oktatási és Kulturális Minisztérium) által készíttetett világörökségi szempontú 2009-es hatástanulmányra, amely a világörökségi értékeket veszélyeztető beruházásként értékeli az erőmű esetleges megépítését, és többek közt azt is kimondja, hogy annak új helyszínt lenne szerencsés találni. Hasonló szakmai eredménnyel zárult a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosi Hivatalának 2009-es vizsgálata is – hívják fel a figyelmet közleményükben a zöldek.

A természetvédők sérelmezik, hogy a beruházás csak azért kaphatta meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság engedélyét, mert az illetékes magyar kormány és parlament 2002 óta nem gondoskodott a világörökségi Tokaj-hegyaljai borvidék megfelelő, nemzeti szintű jogi védelméről. A bíróság 2010. január 21-i ítélete is kimondta, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal „a világörökségi értékek megőrzése szempontjából a beruházást kedvezőtlennek tartja, a jogszabályi környezet azonban nem nyújtott lehetőséget arra, hogy szakhatósági állásfoglalás akadályozza meg a projektnek a tervezett formában történő engedélyezését” – áll a közleményben.

A világörökségi értékekért mindig az adott kormány felel az UNESCO Világörökség Bizottság és a hazai, valamint nemzetközi közvélemény felé is – emlékeztetnek a zöldek. Egyúttal követelik, hogy semmilyen döntést ne hozzon a jelenlegi kormányzat, amely a következő kormány mozgásterét befolyásolná.
Korábban a tokaji polgármester intézett nyílt levelet a miniszterelnökhöz a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű és a világörökségi cím védelme kapcsán. Májer János, Tokaj független polgármestere arra kérte a kormányfőt, “állítassa le a BHD és a Magyar Fejlesztési Bank közötti hitelszerződés folyamatát, amelynek eredményeként az ezeréves kultúrtáj kategóriában világörökségi címet kapott Tokaj-hegyalja eshet áldozatul”.

Szerencs polgármestere ugyanakkor éppen az erőmű mellett érvelt korábban. Ő – szintén a miniszterelnökhöz intézett nyílt levelében – arra kérte Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy támogassa a létesítmény felépítését. Rónavölgyi Endréné (MSZP), azt sem zárta ki, hogy Szerencs a jövőben nem tart igényt a Tokaj-Hegyalja Világörökség címre. A szerencsi polgármester egyebek mellett azzal érvel, hogy a szalmatüzelésű erőmű felépítésével Szerencsen és térségében újra fellendülhet a mezőgazdasági termelésen alapuló ipar.
Szerencsen a BHD Hőerőmű Zrt. a jelenlegi elképzelés szerint 25 megawatt teljesítményű szalmatüzeléses erőművet építene, mintegy 20 milliárd forintból, a Tokaj-hegyaljai borvidék határában épülő erőmű ellen azonban a természetvédők mellett, szőlészek-borászok, politikusok is felléptek.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.