A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén

A taxisok fele eltűnhet az utcákról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a szmogriadó-rendeletet a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el.

A BKIK azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy kezdeményezte a fővárosi rendelet taxisokat érintő tervezett módosításának felülvizsgálatát. A kamara Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnek és a fővárosi önkormányzatnak eljuttatott állásfoglalása szerint a tervezet környezeti terhelésükhöz képest aránytalan mértékben sújtaná a személyszállításban érdekelt vállalkozókat. Kifejtették, hogy mivel a tervezett korlátozások által érintett járművek körét objektív, környezetvédelmi osztálytól függő kritériumok szerint határoznák meg, a BKIK szakembereinek becslése szerint szmogriadó esetén a teljes engedéllyel rendelkező fővárosi taxiállomány nagyjából felét (mintegy 2000-2500 taxit) kizárnák a közlekedésből. Hangsúlyozták, hogy a korlátozásokkal érintett 2000-2500 személytaxi működése szinte egyáltalán nem befolyásolná a fővárosi szmoghelyzetet, hiszen a teljes fővárosi járműflottán belüli elenyésző részarányuk. Másrészt – folytatták – a tervezet által korlátozni szándékozott környezetvédelmi osztályok közül a személytaxik a legkevésbé szennyező csoportba tartoznak, mivel fővárosi droszthasználati hozzájárulást csak EURO 5 besorolású gépkocsik kapnak.

Ajánlott tartalom

Új távlatokat nyithat az otthoni energiatárolás és az elektromos autók összekapcsolása

Az új otthoni energiatároló támogatás nemcsak akkumulátorral, hanem hosszabb távon elektromos autóval együtt is jelentős megtakarítási és rugalmassági lehetőséget nyithat a napelemes háztartások számára.