A teknősökre is bajt hoz a fényszennyezés

A Földközi-tenger partvidékének fényszennyezése megváltoztatja az izraeli tengeri teknősök fészkelési szokásait.

Műholdfelvételeket és az Izraeli Nemzeti Park teknőseinek tojásrakási térképét vetették össze egy nemzetközi kutatás során, amelyről a Biological Conservation folyóirat nyomán a Live Science tudományos portál számol be. Adataik szerint a partvidék teknősfajai a sötétebb helyekre rakják tojásaikat.

Mindkét faj, amelynek szokásait megvizsgáltuk, éjszakai fészekrakó. Azt gondoljuk, hogy a part menti fényszennyezés megzavarja az állatok vizuális programját, amelynek segítségével a nőstények tojásrakás után, a fiókák kibújás után odatalálnak a tengerhez – mondta Tessa Mazor, Queenslandi Egyetem tudósa, a kutatás vezetője.

Azt már vizsgálták és dokumentálták is, hogy a strand éjszakai fényei mennyire elbizonytalanítják a tengert kereső, frissen kikelt teknősöket. Ezzel szemben reflektorok tojást rakó teknősökre gyakorolt hatását nem ismerték.

A nőstény tengeri teknősök általában azokra a partokra térnek vissza tojást rakni, ahol maguk is kikeltek. A földközi-tengeri szezon májustól szeptemberig tart, egy nőstény legfeljebb nyolc fészekalj tojást rak. Éjjel érkeznek, 40-200 darabot fektetnek a homokba, befedik, majd távoznak. Két hónappal később, ugyancsak éjjel kelnek ki a fiókák, hogy a ragadozók ne vegyék észre őket, majd elindulnak a tenger felé. Ezalatt a kicsinyek nagyon érzékenyek a mesterséges fényre, mely néhányukat annyira elbizonytalanítja, hogy rossz irányba, például az utak felé veszik az irányt. Sokan válnak rókák, kutyák, madarak áldozatává.

A kutatócsoport azt vizsgálta, hogyan befolyásolja az éjjeli kivilágítás a tengeri teknősök fészekrakó helyét. 2003-ban és 2007-ben rögzített műholdfelvételeket vetettek össze a partvidék földtani szerkezetével és az emberi tevékenység hatásaival, és így is jelentős kapcsolatot találtak az éjjeli fény erőssége és a fészkek elhelyezkedése között. A teknősök a sötétebb helyekre szeretik tojásaikat rakni.

Kutatásuk eredményeit más mediterrán partvidékre, sőt világszerte is alkalmazhatják. A kutatások eredményei segíthetik a természetvédelmi hatóságokat abban, hogy a partok sötétebb helyein hozzanak létre védett területeket, vagy korlátozzák a világítás idejét. A tengeri teknősöket az egész világon veszélyezteti a halászat: véletlenül keverednek a halászhálókba, és megfulladnak, mielőtt kiszabadítanák őket. A partok népességének növekedése és a turizmus szintén nem kedvez nekik.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.